Várjuk a meglepetést

- Nem is tudtam, hogy ennyire érdekli a közélet.
- Naponta lenyűgöz a közéletünk mint az emberi butaság színpada. Elképesztő, hogy kétféle irányultságú tévét nézve mintha két külön országban laknánk. Ugyanazt az ügyet szögesen ellentétes módon képesek tálalni. Beszélnek balról, beszélnek jobbról, miközben csak az én életemben legalább háromszor fordult meg egy-egy politikai irányzat vagy politikus.
- Rendezői és színészi tapasztalatával miként látja a politikusokat? Milyen színészi hajlamot fedez fel bennük?
- Keserves erőlködést látok. A politikusi szerep szerintem egy cseppet sem színes. Azt az erőlködést látom a többségen, nehogy kiessen a szerepéből. Mindent elkövetnek, hogy színtelenek, unalmasak maradjanak.
- Ez pedig ellentmond annak, amit közéletünk szereplőiről hallunk, mármint hogy bármi áron a mi figyelmünkért küzdenek.
- A szakavatott szem látja azt az erőlködést, hogy a megszólaló akkor is durvát mondjon, ha nem akar. Akkor is kemény legyen, ha ő maga a világ legszelídebb embere. Nem jó színészek. Milyen érdekes lenne, egy másik dramaturgia: a meglepetés. Ha egyszer valaki egy hirtelen fordulattal azt mondaná a másiknak: "Igazad van!" Ha nem mindig egymásnak esnének, hanem értelmes párbeszédben a rólunk szóló ügyeket intéznék. Ez lenne csak a meglepetés! Tudja, még a fociban is van válogatott. Sportolók, akik keményen osztják egymást a hazai bajnokságban, de ha ki kell állni az ország nevében, akkor ugyanabban a mezben, egyfelé futnak.
- Ön szerez meglepetést a nézőknek? Nem skatulyázódott be az évtizedek során a Vidám Színpadon? Jön Bodrogi, a közönség mulat...
- Mindig is állítottam, hogy a közönség zseniális: a nézők rendező nélkül is pontosan tudják, mit kell csinálni. Mikor kell sírni, mikor nevetni, mikor unatkozni s mikor lelkesedni. A közönség visszajelzése a legbiztosabb fogódzó.
- Milyen szerep áll önnek a legjobban?
- Szerintem kétféle színész van. Az egyik, aki mindig saját magát játssza. Ilyen volt Csortos Gyula, Básti Lajos. Ők olyanok, amilyenek, és a szerep idomult hozzájuk. Ellenben Sinkovits Imre maga is szinte széklábbá vált, ha netán azt kellett volna eljátszania. Én elhitetem magammal, hogy én vagyok az, akit játszom. S ha én elhiszem, akkor a közönség is elhiszi.
- Nem hiányzik, hogy annyi év direktorság után ön legyen a főnök?
- Egy cseppet sem. Úgy felejtettem el a direktorságot, mintha meg sem történt volna. Nemrég vissza kellett mennem valamiért a Vidám Színpadra, és, kínos bevallanom, de nem találtam meg elsőre az igazgatói irodát. Eltévesztettem az emeletet.
- Mivel kapcsolódik ki köztudomású hobbija, a vadászat mellett?
- Megtanultam internetezni, mert nagyon élvezek minden új kihívást, és elég sokat tévézem is.
- Milyen oldalakat és milyen műsorokat néz szívesen?
- Filmeket és híreket.
- A hírekben pedig egyenes adásban látni az utcai politizálást. Bántja a magyar közélet megosztottsága?
- Hát hogyne bántana! Aki ennyi idős, mint én, az már sokféle bajt látott. Ez nem vezet semmire.