A Nemzet Színészei

Borzák Tibor színészinterjúi ismerősek a Szabad Föld hasábjairól, a magyar színjátszás legnagyobbjaival is évek óta találkozhatnak olvasóink a lapban, most pedig az Editorial Kft. adta ki Színarany címmel a Nemzet Színészeivel készült hosszabb beszélgetéseit. A fekete-fehér képekkel bőven illusztrált interjúkötet igazolja az iménti bevezetőben említett állítást: a Schwajda György által kezdeményezett, 2000 óta Nemzet Színésze címet kapott nagyszerű művészek mindegyike őszintén szerény, különleges, de lelke mélyén egyszerű, normális ember. Jómagam - ha másért nem, hát udvariasságból - eddig is ezt gondoltam, de a Színaranyt olvasva olyan közeli kapcsolatba kerültem a tizenkét élő és az öt már eltávozott színészlegendával, hogy személyesen is meggyőződhettem korábbi feltételezésem igazáról. Borzák Tibor kitartó, kedves konoksággal eljutott mindenkihez, és még azokról is, akik bevallottan utálnak nyilatkozni, bensőséges portrét rajzolt. Szokatlan, különleges a módszere. A legtöbb beszélgetésben mintha nem akarna megtudni semmit, nem faggatózik, szinte alig kérdez, helyette ügyesen beszéltet, odaillő megállapításokkal reagál vagy - hol lenne rá jobb alkalma? - új témát bedobva játékpartnerként végszavaz. Azt a benyomást kelti, mintha csak egy levegőt szeretne szívni a Nemzet Színészeivel, az olvasó meg egyszer csak észreveszi: együtt lélegzik a beszélgetőkkel. A művészek legtöbbje pedig megnyílik, őszintén vall sikerről, bukásról, csalódásról, szerelmekről, boldogságról, tragédiáról, életről, halálról.
Törőcsik Marinak nagy szerencséje, hogy a világ legjobb színésznői között tarthatjuk számon, mert anynyira emberi és normális, hogy szinte fel sem figyelnénk rá. Emberszerűségben leginkább az áldott jó Zenthe Ferenc hasonlít hozzá (nem vagyok hajlandó múlt időt használni), de Agárdy Gábor és Sinkovits Imre örök barátsága is felemelő, ma már szinte hihetetlen történet. A legtöbb teátrálisan morgó, ostorozó, korholó, szellemes és önironikus (szín)aranyköpést Raksányi Gellért produkálja. Elmondja, hogy hússzor bontott szerződést a Nemzetivel, igaz, tízszer részegen, tizenkét évig azzal sokkolta a környezetét, hogy nem ivott egy kortyot sem, és a búzakorpát ma is pörköltbe rakja, mert joghurtban ehetetlen. Egy idő után mindenkinek meg kell küzdenie az egészségéért, aki ezt csüggedten teszi, merítsen erőt Berek Kati történetéből. A magyar színművészet legnagyobb harcosa egészségesen minden keserűséget és titkot magába fojtott, ma már nem teszi: a beszélgetésben is brutálisan őszinte.
Komlós Juciból az örök "örömjátékos" derűje árad, Szabó Gyula lénye mesés, mint a népköltészet, Király Leventének, a nemzetes társulat Benjáminjának életútja pedig azt bizonyítja, hogy vidéken is lehet boldogan élni, kimagaslót alkotni. Felejthetetlen, és most már egy kis lapozgatással bármikor megismételhető élmény Lukács Margit, Máthé Erzsi, Bessenyei Ferenc, Avar István, Darvas Iván, Garas Dezső, Psota Irén és Kállai Ferenc közelébe kerülni.