Árulkodó jégminták

Az antarktiszi expedíció kutatói a legidősebbnek tartott jégmintát is elemezték, melynek korát hozzávetőlegesen 800 ezer évben határozták meg. Egy másik mintát 2500 méter mélységben lévő jégrétegből vettek, ennek kora csupán 150 ezer évre tehető, de a kutatás számára ilyen értékes anyagot eddig csak a grönlandi jégmezőn leltek. Ennek vizsgálata is segített a múltbéli rendkívül gyors éghajlati változások felderítésében - mely változások idején az átlaghőmérséklet néhány száz év alatt akár 10 foknyit is változhatott. Eddig azonban hiányzott a Déli-sarkvidékről a megfelelő jégminta ahhoz, hogy megállapítsák: volt-e összefüggés a grönlandi változások és az Antarktisz klímája között?
A vizsgálatok bebizonyították, hogy az egy-kétezer éven belül lejátszódó nagy klímaváltozások szabályszerűek voltak: egy-egy déli-sarkvidéki hőmérsékleti csúcs környékén indult el újabb erőteljes melegedés az északi Grönlandon is. A kutatók szerint az Atlanti-óceánban a hőáramlások segítségével hőtöbblet jut el a déli féltekéről az északira. Egyes kutatók feltételezik, hogy időnként ez a hőáramlás megfordul, és ilyenkor délre érkezik a hőtöbblet. Ezt az oda-vissza áramlást klímalibikókának nevezik.
A grönlandi és az antarktiszi jégmérésekből viszont arra következtetnek, hogy mégsem teljesen libikókaszerűen folynak a változások. Tehát nem feltétlenül akkor van leghidegebb délen, amikor a legmelegebb északon. A mostani jégmintavizsgálatok eredménye alapján a kutatók meggyőződése, hogy a mélytengeri hőáramlások jelentik a kapcsolatot Grönland és az Antarktisz klímája között. Megfigyelték, hogy határozott összefüggés áll fenn az egyes hirtelen grönlandi hőmérséklet-emelkedések és az antarktiszi melegedések mértéke és időtartama között. Ezek alapján úgy képzelik el a jelenséget, hogy a grönlandi melegedések ideje alatt fokozatosan gyengül az áramlások északi irányú hőszállítása, ami megnöveli a déli féltekén maradó hőmennyiséget, így ott is melegebb lesz.