Boldogtalanságra kitenyésztve

Az SS és vezére, Heinrich Himmler 1936-ban indított programjának az volt a célja, hogy megteremtsék a szuperfajt, a világot majdan uraló igazi árja elitet. Eleinte elsősorban nehéz helyzetbe került - származásukat tekintve azonban makulátlannak minősített - terhes nőket céloztak meg csábító ajánlatukkal: babájukat kiváló körülmények között, állami otthonokban szülhetik meg, és ott is maradhatnak, amíg alkalmas nevelőszülőket találnak a gyermek számára. A csecsemők "emberanyagát" mindenesetre gondosan megrostálták, s akiket tökéletesen egészségesnek és küllemüket tekintve is megfelelőnek tartottak, azokat válogatott, ideológiailag megbízható pótszülőkhöz adták nevelésre. Mivel először a háború, aztán meg az összeomlás megakadályozta a Harmadik Birodalom jövőterveit, ezekre a fiúkra, lányokra sanyarú sors várt. Nemhogy a többi gyereknél különbek lettek volna, sokan szellemileg elmaradottak, lelkileg sérültek lettek közülük. Rendes iskolázás helyett katonás, agyonideologizált és agyonpolitizált, ugyanakkor sok tekintetben hiányos neveltetésük miatt rengeteg problémával küszködtek később, a háború utáni Németországban. Idegen, megrögzött náci házaspárok keze alatt cseperedve szeretetet, gyengédséget nemigen kaptak, s teljesen életidegen álomvilágban éltek. Sokan egyáltalán nem értették, honnan jöttek, kik ők valójában, homály és hazugság kísérte legfogékonyabb gyermekéveiket. Jó néhányan csak évtizedek múlva, felnőttkorukban, elkapott félszavakból, emléktöredékeikből rakosgatták össze múltjukat. Ma mintegy ötezer-ötszázan élnek közülük Németországban, csaknem kivétel nélkül keserű, lelki sérült, boldogtalan emberek.
Kicsit másképpen alakult a helyzet a megszállt országokban. A Lebensborn-programot 1940 után az elfoglalt észak-európai országokra is kiterjesztették. A nácik ugyanis azt tartották, hogy - a németeken kívül - talán még a szőke, kék szemű, magas termetű norvégok, kisebb mértékben a dánok felelnek meg az árja feltételeknek. Ezért ott kedvezményekkel, ajándékokkal arra bátorították az SS tagjait, hogy a helybeliek közül válasszanak párt maguknak. Amikor a norvég nők megszülték gyermeküket, a babákat elvették, és kiválóan felszerelt otthonokba vitték. A háború után az anyák egy része visszakapta ugyan a gyermekét, de igen keserű sors várt rájuk. Ezeket a nőket ekkor már ringyóknak és kollaboránsoknak tekintették, internálták őket, gyermekeiket kiközösítették, megvetették. Sokukat elszakították az anyjuktól, és árvaházakba, némelyeket egyenesen elmegyógyintézetbe dugták. (Nemrégiben derült ki, hogy az ABBA együttes barna énekesnője, Anni-Frid Lyngstad maga is ilyen Lebensborn-baba volt,  édesanyja a sok megaláztatás elől menekült Svédországba.) A norvégok szégyellték a szoros együttműködést a németekkel, könyörtelenül el akarták tüntetni minden nyomát. Norvégiában napjainkban körülbelül tízezer Lebensborn-utód él a társadalom peremén. Tavaly kaptak ugyan valami csekély kártérítést, de igazából csak mostanában enyhült meg irántuk a társadalom. Hat évtizeden át szenvedtek valamiért, amiben tökéletesen ártatlanok voltak.
A napokban találkozót rendeztek Németországban - a korábbi norvégiai után - azok a ma hatvanas éveikben járó egykori babák, akik úgy gondolják, jobb teljesen feltárni a múltat, sorsukat megmutatni a világnak. Azt a sorsot, amelynek nem gyűlöletet és bosszút, hanem a legmélyebb szánalmat kell kiváltania.