Bor és paradicsom

A Mama mindig velük volt. Rozi, akit Karesz az interneten ismert meg, este még felhívta, mielőtt összebújtak. Győzködte, hogy jó helyen van, Karesz egy korrekt ember. De a Mama látni akarta lánya "udvarlóját". Szüret után a szőlőhegyi birtokon a tőkék közzé ültetett paradicsomot még le kellett szedni. Ez jó alkalom, hogy megismerkedjetek, mondta Rozi.
A Mama kemény arcú, határozott öregaszszony, a hetvennégy évéből nyugodtan letagadhatott volna tizenötöt. Kritikus szemmel mérte végig Kareszt, aki csak kicsit volt másnapos a Rozival töltött éjszaka után, és még meg is borotválkozott, de a Mama meglehetősen kelletlen "Jó napot!"-tal köszöntötte. A férje hamar elhagyta, a most ötvenhárom éves Rozit egyedül nevelte fel, és Karesz szerint csöndes, könyörtelen szeretettel uralkodott felette.
Már a kocsiban elkezdődtek a bajok. Gyönyörű nap volt, Rozi félig lehúzta az ablakot, Karesz rágyújtott. "Dobod el!", rivallt rá Rozi. "De te is dohányzol!", nyújtotta felé a cigarettát. "Én soha!" A Mama vészjóslóan hallgatott, Karesz szívta a kipufogógázban gazdag friss levegőt, és a táskájába bekészített doboz sört már nem merte elővenni.
A hegyen, a takaros présház fölött meredeken húzódott a parcella. Karesz is kapott egy kosarat, beállt a sorba, és kezdte szedni a paradicsomot. Sütött a nap, hajolgatott lefelé, mászott fölfelé, lihegett, dőlt róla az izzadság. A Mama és Rozi már két sorral végzett, mikor ő a sajátja végére ért, és a teli kosár súlyától meg az egyre kínosabb másnaposságtól gyötörve bukdácsolt vissza.
Közben megérkeztek a telekszomszédok. Őket a Mama a kocsiban már alaposan kibeszélte, hogy csak szórakozni járnak fel a hegyre, gazos a szőlőjük, nem permetezik, a boruk ihatatlan lőre. Ehhez képest a két, szépen gondozott parcella között Karesz nem fedezett fel semmi különbséget azon kívül, hogy a tőkék között nem volt paradicsom ültetve. Így a szomszédék, a két vele egyidős, rokonszenves szülő, huszonéves fiú- és lánygyerekkel, most valóban kikapcsolódni jöttek. Harsányan köszöntek, hívták át Kareszt, összetegeződtek, persze koccintva, s nem lehet, hogy nem vették észre, milyen mohón issza ki a poharat. Rögtön újratöltöttek, aztán még sokszor. A nagylány feltűnően csinos volt, de Karesz először a ház asszonyának bókolt az elé került, szalonnás, kolbászos falatkákat köszönve, majd a ház urának dicsérte a különböző fajtájú borokat, s csak lopva vetett egy-egy elismerően simogató tekintetet a fiatal szépségre.
Folyt a szó és a bor, repült az idő, Karesz másnapossága elillant, sőt emelkedő kedve már kezdett "aznapossággá" válni. Csak néha mondogatta, mikor a Mama és Rozi vádló tekintetét érezte magán, hogy paradicsomot kellene szednie, de a kedves társaság meg az újabb pohár csak ott marasztalta.
Késő délután Rozi szigorúan szólt Karesznak, hogy indulnak haza. Ő meg nagy igyekezettel próbált legalább a bepakolásnál segíteni. Sikerült is kiborítania egy paradicsommal teli kosarat.
Hazafelé a kocsiban a Mama egyáltalán nem, de Rozi se szólt hozzá a szükségesnél többször. Rossz érzései voltak. Most olyan nagy dolog, hogy nem szedett még három kosár paradicsomot, és jól érezte magát?
Rozival lassan elhidegült, majd véget ért a kapcsolatuk. Hogy ebben mennyi szerepe volt a Mama lesújtó véleményének, Karesz nem tudta, csak sejtette. Bor és paradicsom, mindkettő piros volt. Ő választott?