Soha ilyen lámpalázasan még nem írtam, vallotta meg Müller Péter, amikor Szeretetkönyvéről beszélgettünk. Hogyne, hiszen a téma örök, művészetek, vallások dolgozták már fel. Erről kellene olyasmit írni, amit soha senki azelőtt.
- Azt gondoltam, a lámpaláz valójában a színészek előadás előtti lelki állapota.
- A három év alatt, amíg írtam, folyamatosan bennem volt a kérdés, hogy sikerül-e. Hiszen annyi benne a csapda. Abban sem voltam biztos egy ideig, lehet-e egyáltalán beszélni róla.
- Miféle csapdára gondol?
- A hazugságra. Egyetlen érzelemről sem hazudtak annyit, mint erről.
- Ön is hazudott róla?
- Én is. Megírtam egy fejezetet, átolvastam, láttam, hogy nem írtam igazat, eldobtam. Újraírtam, megint eldobtam. Van olyan része a könyvnek, amit harmincszor írtam újra, mire úgy éreztem, kigyomláltam belőle minden hazugságot.
- Mi az, amit olyan nehéz kimondani, s ami mentes a hazugságtól?
- Az, hogy egyedül szeretni nem lehet. S főleg nem az íróasztal mellől. Hiszen a szeretethez mindig kell társ.
- Ezért idézi meg ismét és ismét az olvasóját?
- Ezért. Megpróbáltam érezni, amit érez, gondolni, amit gondol. Fölvettem vele a kapcsolatot, lelki társammá vált. Azért örülök a sikernek, mert annak a jele, hogy sikerült megtalálnom.
- Azt mondja, a szeretet agyon van hazudva. Mi ennek az oka? Miért nem tudunk őszintén beszélni a szeretetről?
- Amíg nem írtam meg a könyvem, magam sem tudtam az okát. Aztán rájöttem, hogy azért, mert valójában nem tudunk szeretni. Annyi indulat van bennünk. Különösen mostanában.
- Lehet, hogy éppen ez a siker oka is? Egy indulatos országban az olvasók vágynak az indulatmentességre. Vagyis a szeretetre.
- Az bizonyos, hogy sóvárgunk utána, a hiányába pedig tönkremegyünk. Egyébként nemcsak mi, magyarok nem tudjuk szeretni egymást, legfeljebb nekünk még nehezebben megy. Pedig a szeretet utáni vágy mindenkiben ott van, a legelvetemültebb gazemberben is. Gondoljon Hitlerre. Szinte éhezte a szeretetet. A tömegekét, a német népét. Olyannyira, hogy az már szinte beteges volt.
- Említette, hogy a magyarság különösen nehezen tud szeretni. Nem lehet, hogy más népben is van annyi gyűlölködő, mint köztünk, csak a mieink szembetűnőbbek, hiszen egy országban élünk?
- Nem hinném, ugyanis nálunk mélységesen mély oka van a szeretetlenségnek. Nemcsak mostanában, s nem is csak a rendszerváltásig vagy a szocializmusig kell visszamennünk, de még csak nem is a kuruc-labanc küzdelemhez, hanem legalább Szent Istvánig. Azóta folyamatos a hasadás. A magyarság különösen nagy erővel ragaszkodott ősei hitéhez, a kereszténység rájuk kényszerítése egyharmaduk elpusztulásával járt.
- Az indulattal állíja szembe a barátságot.
- A barátság minden közösség alapja, nélküle nem létezik. A barátságot pedig a szeretet tartja össze. Még az atomokban is ott van. A sejtekben is. Összetartja a sejtek halmazát, vagyis a szervezetet. A sejtek tudnak egymásról, harmóniában élnek. Amikor ez megszűnik, bekövetkezik a halál. Azért kezd oszlani a halott teste, mert megszökött belőle a szeretet.
- Ugyanakkor azt írja a könyvében, hogy a gyűlölet is összetartó erő. Akkor tehát szeretet vagy gyűlölet?
- Kérdése olyan, amelyet egy férfi tesz fel. A szeretetélmény viszont férfibeszéddel megközelíthetetlen.
- Ön is férfi módjára válaszol...
- Igaza van, a könyvem írása során ez volt a legfőbb gondom.
- Egy nő ezek szerint más módon beszélgetne a szeretetről.
- Feltétlenül.
- S mi az oka ennek a különbségnek?
- Talán az, hogy a férfiaknak keményebb az énjük. Elég, ha kinyitja a tévét, hogy belássa ezt. Mert mit lát benne? A férfiak öldökölnek, a nők közben életeket mentenek.
- Írja is a könyvében, hogy a világ akkor romlott el, amikor a férfiak átvették az irányítását... De férfi létére miért választott olyan témát, amit a nők jobban ismernek?
- Ennek talán az lehet az oka, hogy csodálatos anyám volt. A háború alatt tanultam tőle a szeretetet, amit a legborzalmasabb időkben sem vesztett el. Nem ellenséget látott a harcoló felekben, hanem szerencsétlen embereket, akik gyilkolják egymást. Később túllépett az anya-gyermek kapcsolaton, s a barátommá vált. A legjobb barátommá.
- A barátságot tehát az anya-gyermek kapcsolat elé helyezi?
- Sőt, a férfi-nő kapcsolat elé is. Ha ugyanis nem alakul át barátsággá is, akkor nem lehet igazán mély, s főleg tartós. A barátságban a nemiség feloldódik. A barátság, amely a szereteten alapul, a legmagasabb rendű kapcsolat. Isten is barátjának nevezi Mózest, s Jézus is barátainak nevezi azokat, akiket igazán szeret.
- Különös, hogy a mindenható Isten és az esetlen, gyönge ember között barátság alakul ki.
- Ez mutatja, milyen mély Isten szeretete. S hát kit is szerethetne, ha nem az embert? Isten vágyik a szeretetre. Az evangélium csúcspontja az, amikor Jézus a halála után visszatér a tanítványához, Péterhez, s megkérdezi, hogy szereti-e. Többször is rákérdez, szinte ostromolja vele, szinte sóvárog a szeretet után. Pedig Péter elárulta őt.
- Talán éppen azért.
- Lehetséges. Olyan erős befejezése ez a Jézus-történetnek, amit húsz Shakespeare sem volna képes kitalálni.
- Azt írja, hogy a mások szeretete a magunkéval kezdődik. Vagyis, ha magunkkal nem vagyunk jóban, másokkal sem leszünk.
- Valóban, mindenekelőtt a saját magunkkal való viszonyunkat kell tisztáznunk. Sokan azért képtelenek a szeretetre, mert magukat is gyűlölik. Legfeljebb nem tudják. Ám erről nagyon óvatosan beszélek, mert szavaim könnyen félreérthetőek. Az önszeretet és az önimádat ugyanis élesen megkülönböztetendő. Ez utóbbi olyan veszélyes, mint a rákos sejt, amely egyre csak ismétli önmagát, s végül az egész szervezetet elpusztítja. Önmagunk helyes szeretetét is meg kell tanulnunk.
- S mi ennek a módja?
- Ha én erre most egy mondatban tudnék válaszolni, akkor joggal kérdezhetné az olvasó, miért fecsegek róla a könyvemben hosszú oldalakon át.
- Fő művének szánta a Szeretetkönyvet?
- Csak azt tudom, hogy hetven évem tapasztalatát sűrítettem bele. Nem zártam le a témát, immár az olvasókkal együtt írom tovább. Nemrég például egy pásztortól kaptam levelet, amelyben páratlan lelki gazdagságról tett bizonyságot. Sokat tanultam tőle.
- Reméli, hogy jobb lesz a könyve által a világ?
- Szeretném, ám nem sok jót jósolok ennek a világnak. A szeretetlenség már akkora léket ütött rajta, mint a jéghegy a Titanicon, s menthetetlenül süllyed. Közben viszont kis mentőcsónakokat eresztenek le róla, amelyek segíthetnek a túlélésben. Ez a könyvet is ilyennek szántam.