Van Gogh soha nem is festett?

Napok óta kétségek között élek. A karácsonyi bevásárlás közepette egy budapesti üzletközpontban különleges könyvre figyeltem fel. A Vincent és Van Gogh című album tulajdonképpen egy képregény, melynek rajzain a híres holland festő, Vincent van Gogh élete és munkássága elevenedik meg. Első látásra szembetűnik, hogy a jugoszláv származású, Olaszországban élő Gradimir Smudja az őrült zseni jellemző stílusjegyei szerint rajzolta és festette meg a "beszélő" képkockákat, káprázatos színeiben, hétköznapi témáiban (is) követve elődjét. A történetben felidéződnek Van Gogh életének momentumai, szerepelnek benne kortársai is, néhol pedig festményeinek témái, helyszínei köszönnek vissza. És most tessék megkapaszkodni: Van Gogh nem is volt kirívó tehetség, az összes képét egy macska, Vincent festette, ő csak bitorolta azokat. Már önmagában ez a "csavarintás" is meghökkentő, amiről az alkotó így vall: "Azt mindenki tudja, ki volt Van Gogh, viszont Vincentről vajmi keveset tudnak az emberek. Van Gogh stílusa rendkívül egyéni, agresszív, elvadult. A karmolásnyomok tökéletesen beleillettek ebbe az elgondolásba. Van Gogh 'mancsára' emlékeztetnek."
Mindezeket Gradimir Smudja mesélte, amikor a nagy rohanásban találkoztam vele. Remekművét dedikálta, órákig álltak sorba az érdeklődők az asztalánál. Ő ugyanis nemcsak "simán" aláírta a könyvét, hanem rajzolt is bele, az enyémbe éppen egy Van Gogh-portrét, melynek fülét kivágta, hogy ki-be hajtogatható legyen. Adott egy tanácsot is: néha "olajozzam be" a szegecseket, mert különben nyikorogni fog. Ekkor még nem lapoztam teljesen végig a képregényt, a sejtelmesen tálalt téma azonban máris izgatott. Ez a macskamotívum további magyarázatot kíván, kérdeztem hát kitartóan: "Vincent megtestesíteni hivatott Van Gogh összes szélsőséges tulajdonságát, az őrületet, a magányt, a kétségbeesést és a tehetséget is. Őrült és lángész. Az elbeszélés lényege pontosan abban áll: senki sem tudja, mitől olyan mesés, mitől olyan zseniális és egyben végtelenül magányos minden, ami Van Gogh sorsához kötődik. Miért volt örökké szegény, miért nem értették meg akkoriban? Milyen titok lappanghat e rejtély mögött? Olvasatom személyes érzelmeken nyugszik, úgy szerettem volna, ha Van Gogh betegsége és tehetsége a macska személyén keresztül kerül a történetbe. Amennyire egyszerű és udvarias ember volt Van Gogh, annyira érthetetlen és eszeveszett lett Vincent."
Leültem egy padra a bevásárlóközpontban, olvasni kezdtem a képregényt. Nem tudtam letenni. Ismerni kell a festő életútját ahhoz, hogy az ember megértse a sztorit, és gyanakodni kezdjen. A sírfelirat a történet végén például rendkívül meglepő fordulat. Abban olvasható az is, hogy Gradimir Smudja egy szép napon Párizsban, a rue Lepicen megtalálta Van Gogh testvére, Théodore (Théo) Van Gogh kereskedő és műkedvelő titkos naplóját. Felpattantam, és visszamentem a dedikáló művészhez, hogy megtudjam, miféle szerzeményről van szó. Ha ez igaz, világszenzációról beszélhetünk! A képregény megalkotója ezt mondta: "Abból a titkos naplóból megismertem Van Gogh igazi arcát. Könyvemben ezt a témát próbáltam felvázolni, az olvasó képzelőereje pedig ezen a ponton kapcsolódhat az elbeszéléshez, miközben saját értelmezését igyekszik rávetíteni a történetre. A sírfeliraton talán maga is eltöpreng, és kezdi megérteni a titkot, mely az igazi Van Gogh-hoz vezet."
 Ennél többet nem tudtam meg a "titkos napló" létezéséről. A titok maga az, amiről fentebb már írtam: Van Gogh szerencsétlen flótás volt, egy Vincent nevű macska készítette a festményeket. És az így nem is létező festő testvérének, Théónak szintén volt egy rajongásig szeretett macskája, amely hat hónappal azután, hogy Vincent öngyilkos lett, bánatában követte a halálba. Tovább menve: bármilyen hihetetlen, nem Pablo Picasso a kubizmus feltalálója, hanem az ő Pablito nevű macskája.
Nem maradhatok tovább kétségek közt. Következő utam a Szépművészeti Múzeum Van Gogh-kiállítására vezet. Megnézem Vincent "macskakaparásait", aztán majd visszatérhetünk a titkokra.