Bőröndnyi pénz egy tojásért

Amikor, utóda megszületésekor, kivonták a forgalomból, éppen négyszázezer kvadrillió pengő ért egy forintot. Igaz, a történelem folyamán volt már példa hiperinflációra, már a Római birodalomban is előfordult, s később, különösen vesztes háborúk után, nemegyszer bekövetkezett súlyos pénzromlás. Ilyen méretű azonban, mint a pengő esetében, soha korábban!
Pedig a kezdet ígéretes volt. Éppen nyolcvan éve annak, hogy - 1926. Szilveszter napján - megszűnt az előző pénznem, a korona, és újévkor színre lépett a pengő. Bevezetésekor az első világháború után megroppant magyar gazdaságot volt hivatott kirángatni a válságból.
Bethlen István miniszterelnök stabilizációs programjának legfőbb célja volt, hogy az ország gazdaságát visszakapcsolja a nemzetközi vérkeringésbe. Ezt egy vesztes háború és egy országcsonkítás után - amikor nyersanyagforrásainkat, fejlett iparvidékeinket vesztettük el - csak jelentős külföldi kölcsönnel lehetett megvalósítani. A kölcsönadó államok, a győztes Népszövetség feltétele az erős nemzeti valuta volt. Így hát megszűnt a legyengült korona, és megszületett az új pénz, a pengő. Egy pengő száz fillér volt, egy kilogramm arany 3800 pengőt ért. A legnagyobb ekkori címlet a százpengős. S tényleg erősnek számított, hiszen a mindig kemény amerikai dollár kevesebb, mint hat pengőt ért!
Eleinte be is váltotta a reményeket, és a gazdasági fellendülés egészen a nagy világválság begyűrűzéséig, a harmincas évek elejéig tartott. "Havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel!" - szólt a vidám kuplé. A nyomorgó költő, József Attila is talán erre a közismert dalra utalt, amikor egy versében megjegyzi: "havi kétszáz sose telt". Ennyi pénz jó fizetésnek számított, egy családot szépen eltarthatott belőle egy jobb beosztású közhivatalnok vagy egy gimnáziumi tanár.
Aztán a pengő is lassú romlásnak indult, a második világháború után pedig rohamosan elértéktelenedett. Az államnak nem voltak bevételei, a forgalomban lévő pénznek nem volt fedezete, az ipar romokban, a gazdaság nem működött. Az emberek utolsó értékeiket cserélték be falun ennivalóra. A munkabér semmit sem ért. A dolgozó felvette a bőröndnyi pénzt fizetéskor, de mire kiért a piacra, egész havi munkájáért már csak pár tojást vagy egy kiló hagymát kapott. Ha valaki étteremben rendelt vacsorát étlapról, mire egy óra múlva fizetett, már dupla árat kértek. Meg sem állt a pénzromlás a hiperinflációig, amikor már senki nem tudta követni a számok mögött álló nullák hosszú sorát, amely csillagászati mértékűvé nőtt. A lakosság cserekereskedelemmel jutott élelemhez.
Nem egészen húsz év után jött az újabb erős pénz: 1946. augusztus 1-­jén bevezették a forintot. S noha a pengőéhez hasonló gyászos sors soha nem következett be, azért jelentősen csökkent az értéke. Most meg, hatvan év után már azt találgatjuk, mikor jön az euró, és mivel jár majd? De ez már egy másik történet.