Magány és karantén

- Érettségi után édesanyja példáját követte: kalauz lett.
- Sofőr akartam lenni, el is végeztem a tanfolyamot, de közben fölvettek az egyetemre, magyar-francia szakra.
- S még az első félévi vizsgák előtt, 1956-ban fölszállt a Franciaországba induló "ösztöndíjas"-vonatra.
- Eredetileg én is Párizsba készültem, ám reggel ötkor megállt a vonat Strasbourgban, ahol gőzölgő forró leves illatát hozta a szél a peronról. Párizs onnan még ötszáz kilométerre volt, mi meg éhesek voltunk, úgyhogy nagyon sokan leszálltunk a határvárosban. Ott végeztem el az egyetemet, ott doktoráltam. És feleségül vettem egy francia lányt.
- Sikeres íróként indult Franciaországban. Nem próbált meg csak írásból megélni?
- Van bennem valami alapvető sikerellenesség, viszolygás minden ügyeskedéstől. Azt hiszem, hogy a félresikerült életekhez, az útpadkára szorultakhoz való görcsös ragaszkodásom minden írásomban benne van. Ezek pedig nem bestseller-témák.
- Első novelláit, sőt könyveit is franciául írta, aztán mégis visszatért a magyar nyelvhez. Miért?
- Franciául írni nem jelentett nekem soha akkora gyönyörűséget, mint magyarul. Az én témám odakint is a kallódó ötvenhatosok sorsa volt. Csetlő-botló, helyüket nem találó emberekkel volt akkor tele Európa. Ez a témaválasztás eleinte még tetszett a franciáknak, később viszont ilyen történeteket már nem kértek.
- Hogy került Strasbourgból Puerto Ricóba?
- Egy olyan állást kerestem, ami mellett tudok magyarul olvasni, írni. Így találtam egy apróhirdetésben a Puerto Ricó-i egyetemre. Azért tartottam jónak, mert csak délután voltak óráim, s az írásé lehetett a hosszú, szabad délelőtt. Emiatt maradtam ott 36 évig, egészen nyugdíjazásomig.
- Az írásaiból megismert Puerto Rico egyszerre tűnik vonzó és riasztó helynek, ahol ön idegen maradt a "szerecsenek" között. Francia felesége nem is bírta ott sokáig.
- Puerto Rico éppen akkora, mint a Kisalföld. Tízezer négyzetkilométernyi, nyirkos trópusi sziget, sok esővel. Nem elviselhetetlen. Viszont ráment az első házasságom.
- Rendkívül érzékletesen ír a "magány önkéntes kényszeréről", miközben az árvalányhajas emigráns önsajnálatnak nyoma sincs műveiben.
- Amit ott megéltem, az a legtöményebb magány. A honvágyromantika a dilettánsokra jellemző, akik, képletesen szólva, a könnyeikkel írják a könyveiket.
- Itthon talán ön az egyetlen író, akit a liberálisnak és a jobboldalinak tartott irodalmi lapok is rendszeresen közölnek. Hogy van ez?
- Megdöbbenve tapasztaltam-tapasztalom az irodalmi élet kettészakadását. A szekértáborokat. Mindkét oldalról kaptam-kapok a barátaimtól szemrehányásokat, miért írok ide meg oda. Én pedig nem értem őket. Negyven évig arra vártam, hogy szabadon publikálhassak magyarul, most meg a magyarsághoz való tartozás vagy éppen a kozmopolitizmus nevében karanténba akarnak zárni.

Hazafelé
Húszévesen, 1956 decemberében hagyta el Magyarországot. Ferdinandy György volt kikötői rakodómunkás, egy párizsi könyvkiadó ügynöke, akkumulátortöltő munkás a kölni Ford gyárban, bankárgyakornok az Elzászi Általános Bankban. Franciaországban 1961-ben Cino Del Duca nagydíjat, három évvel később Antoine de Saint-Exupéry díjat nyert. Két házasságából (második felesége kubai, Miamiban él vele) összesen négy gyermeke született. 1988-ban adta ki a Magvető első magyar könyvét, a Szerecsenségem történetét. 1995-ben József Attila-, majd Márai- és Krúdy-díjat kapott.