Összesimult családi legendák

Azt hiszem, ennek az embernek két szíve van. Nem is lehet más titka annak, hogy a 62 esztendős Doncsev Toso, a Magyarországon élő magyar-bolgár író, esszéíró, közéleti ember képes volt teljesen egyforma mértékben magába szívni és kiteljesíteni a magyar és a bolgár nyelvet és kultúrát. Talán Rózsavölgyet is azért választotta otthonául, mert az ugyan Dél-Budán van, de felidézi benne a bolgár rózsaültetvények mámorító illatát.
- Sohasem bizonytalanodott el? Nem kereste megzavarodva az identitását?
- Ha itt, a Kárpát-medencében ki-ki megpróbálja összeállítani a családfáját, azt hiszem eléggé sokféle ágat talál. Az a tény, hogy bennem a Balkán és Közép-Európa keveredik, engem inkább erősített, kiteljesítette az érzékenységemet mindkét nép gondjai-örömei iránt. Egyik nagybátyám katolikus pap volt, a nővéremet katolikusnak, engem viszont bolgár ortodox vallásúnak kereszteltek. A bolgár ortodoxia a régi egyházi naptár szerint ünnepelte a karácsonyt és a húsvétot. Mi elmentünk a Bazilikába is és a magyarországi bolgár ortodox templomba is. Vegyes etnikumú, vegyes vallású családunkban ezek a dolgok szépen összesimultak.
- Milyen nyelven beszéltek otthon?
- Általában magyarul. Én bolgárul igazán jól csak később, bulgáriai utazásaim során tanultam meg. Az ELTE-n szereztem diplomát, a doktorimat később védtem meg, Szófiában. A politikai elzártság miatt egy darabig még a szocialista blokkba sem utazhattunk, 1956 januárjában tettem a lábam először édesapám szülőhazájának földjére.
- Az akkori politikai rezsim számára nem volt egy kicsit gyanús, hogy nem egészen magyar?
- Tényleg általános volt a gyanakvás és a bizalmatlanság, de nekem szerencsém volt, bolgár nyelvtudásom folytán nagyon sok érdekes feladatom lett. Egyebek között dolgoztam tolmácsként, fordítóként a követségen, voltam az itteni Bolgár Kulturális Intézet munkatársa. Képzelje el, milyen viszonyok voltak, amikor a hetvenes évek végén heteken át lestük-vártuk, vajon a bolgár felső pártvezetés odaítéli-e végre Nagy Lászlónak, a csodálatos költőnek bolgár versfordítás-gyűjteményéért az igen magas kitüntetést, aztán egy éjszaka végre megérkezett a hír, hogy megkapja az elismerést, én meg rohantam, és éjfél után kivertem az ágyból Nagy Lászlót.
- Nagy idők tanúja...
- És nagy találkozásoké. Én, a tolmács voltam az egyetlen jelenlévő világi ember például, amikor 1984-ben itt járt Magyarországon Makszim bolgár pátriárka, és találkozott Lékai bíborossal. Nagyon kellett vigyáznom, hogy a fordítás hajszálpontos legyen, hiszen mindegyik oldalon a legapróbb jelzőkre is odafigyeltek. Aztán a bíboros tréfásan megjegyezte: "Istennek és a tolmácsunknak hála, szót értettünk egymással."
- Mennyire hatott önre a politika?
- A Sofia Press Hírügynökség tudósítójaként a legizgalmasabb magyarországi változásokról tudósíthattam. Talán az érzelmekkel, indulatokkal teli események is hozzájárultak ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás után egy időre magával sodort a közélet is, kisebbségi politikus, majd államtitkár is lettem, de ma már elsősorban az irodalom és a történelem foglalkoztat. Megalapítottam 1991-ben a Haemus című irodalmi-közéleti folyóiratot, és tíz éven át voltam a főszerkesztője.
- Történelmi-társadalmi tanulmányok sokasága után egy finom hangú regénnyel jelentkezett.
- Régóta érlelődtek bennem családom magyar ágának izgalmas és megrendítő történései, ebből született az Ica néném elátkozott boldogsága című könyv. A visszajelzések azt a reményt keltik bennem, hogy az én boldogságom nem elátkozott, az írásban sokan jó érzéssel a saját családjuk legendáira ismertek.

Magyar kendő a padláson
Doncsev Toso negyvenöt éve, egy forró nyári napon kamasz fiúként kutatott bolgár nagymamája házának padlásán a lomok között, és egy régi-régi kendőre bukkant, amelybe ügyes kezek egykor a "Jó reggelt!"-et hímezték, és egy dátumot: 1902. Dédapja mint kertész-vándorlegény Magyarországon járt, innen vitte ajándékba a kendőt a lányának, vagyis későbbi nagyanyjának, aki kelengyéjének becses darabjává tette, mit sem sejtve arról, hogy a fia, vagyis Doncsev Toso majdani apja, egykor szintén felkerekedik majd, 1932-ben hajóra száll Ruszéban, és éppen Budapesten talál új hazára, itt alapít családot. Ahogy a többi vándorló, ő sem volt szorgalom és vállalkozó kedv híján, nyolc évvel az ideérkezése után már a belvárosban saját fűszeresboltjának, vegyeskereskedésének pultja mögül kínálta a portékát. Magyar nőt vett feleségül, s egy lánya meg egy fia született.