Mikor ér véget egy játszma?

- A hetvenes évek elején szökött el Magyarországról. Milyen álmokkal indult Amerikába?
- Szüleim szegények voltak, kényelmes egzisztenciára vágytam. Bármire hajlandó lettem volna érte, de szerencsére nem kellett durva eszközökhöz folyamodnom. Nem akartam gazdag lenni, úgy voltam vele, ha harmincezer dollárt összegyűjtök, abból már tudok venni egy lakást itthon. Utólag bevallhatom, ez elég gyerekes álom volt.
- Harmincezer dollárnál többet keresett...
- Természetesen. Nemcsak az életkörülményeim, hanem az igényeim is változtak.
- Mikortól mondhatta magát sikeres üzletembernek?
- Amikor megvettem az első házamat New Yorkban, úgy gondoltam, minden sínen van. Elmentem egy hónapra külföldre, s mire visszatértem, a bank befagyasztotta a kölcsönömet. Ez jelzés volt számomra: ha el akarok érni valamit, soha nem lélegezhetek fel. Úgy kell navigálni, mint egy kötéltáncos teszi. Mindig hinni kell abban, hogy amibe belekezdek, az bejön, de ha csak egy porszem is kerül a gépezetbe, összeomlik az egész.
- Ezt is megtapasztalta?
- Lakberendezési üzletemben sok híresség megfordult, igyekeztem kielégíteni luxusigényeiket. Nem könnyű emberek, nem lehet kiszámítani, miért sértődnek meg, és a végén kifizetik-e a számlájukat.
- Volt, aki nem fizetett?
- A marokkói király testvére elköltött nálam százhúszezer dollárt, adott egy csekket, de, mint később kiderült, nem volt rá fedezet. Hosszú hetek múltán sikerült behajtanom rajta a pénzt, még Marokkóba is elutaztam miatta.
- John Lennon és Yoko Ono 1978 nyarán tért be a régiségkereskedésébe. Két egyiptomi széket néztek ki a kirakatban, busásan fizettek érte. Azt szokta mondani, az árban ön is benne volt... 
- Igen. Találkozásunk meghatározta életem további részét. Sok fiatalhoz hasonlóan én is rajongója voltam John Lennonnak, az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-filmet nyolcszor láttam, akkor döntöttem el, hogy elhagyom Magyarországot.
- Hitte valaha, hogy bálványával egyszer kapcsolatba kerül?
- Erről álmodni sem mertem. Amikor John és Yoko először bejött az üzletembe, nem is voltam biztos benne, hogy ők azok. De aztán többször is visszatértek. Lennon meglátott nálam egy XIX. századi indiai elefántcsont sakktáblát. Megkérdezte, hogy a vörösre pácolt figurákat ki lehetne-e fehéríteni, mert egy hófehér készlettel szeretné meglepni a feleségét. Elég különc kérésnek tartottam, de igent mondtam rá. Azt is meghagyta, hogy véssem a tábla aljára: "From the kids to the queen" (Gyerekektől a királynőnek). Félreértettem az egyik szót, és azt írtam, "From the king to the queen" (Királytól a királynőnek). Nagyon fel volt háborodva, mivel így teljesen más értelme lett az ajándékának.
- Mennyi időt töltöttek együtt?
- Három házuk berendezését bízták rám, akkoriban sokat találkoztunk. Séta közben beszélgettünk az elképzeléseikről, az ötleteikről. Vásárolni is együtt jártunk.
- Nem volt feszélyezett?
- Teljesen más egy kapcsolat úgy, ha munka köt össze bennünket. Ha csak rajongóként találkozom John Lennonnal, szinte biztos vagyok benne, hogy begörcsöltem volna. Rengeteg időt töltöttünk együtt 1978 és 1980 között, nagyképűség nélkül mondhatom, hogy jó barátokká váltunk.
- Lennon halála után nem sokkal összeköltözött Yoko Onóval...
- Majdnem nyolc hónap elteltével... Mindannyiunkat megviselt a gyilkosság, még ennyi idő elteltével is felfoghatatlan, ami történt. Amiben csak tudtam, segítettem Yokónak. Barátságunk akkor változott át szerelemmé. Ez az érzés mindkettőnket meglepett.
- Nem számított a tizennyolc év korkülönbség?
- Az ilyen problémákon, ha ez probléma egyáltalán, addigra már régen túljutottunk. Soha nem is foglalkoztunk vele.
- Szorosabbá tette a kapcsolatukat az, hogy egy japán és egy magyar lényegében gyökerek nélkül élt New Yorkban?
- Nem. Annál intelligensebbek voltunk, mint hogy efféle dolgok eszünkbe jussanak. New Yorkban mindenki idegen, ezerféle náció él együtt. Nekünk például voltak osztrák, német, libanoni, thaiföldi barátaink is.
- Húsz évig élt Yokóval. Szép idő egy házasságban...
- Sohasem házasodtunk össze.
- Kerülték a nyilvánosságot?
- Teljes mértékig. Húsz év alatt két interjút adtam, azt is a lemezemmel kapcsolatban.
- Lesifotósok vadásztak önökre?
- A paparazzók azt a sztárt nem hagyják békén, aki nem akarja, hogy békén hagyják.
- Yoko pedig jó alany lett volna a fotósoknak...
- Az is volt, csak nélkülem.
- Idegesítette, ha megkérdezték öntől, milyen volt John Lennon helyébe lépni?
- Kaptam ilyen buta és sértő kérdéseket.
- Az meg egyenesen szemtelenség lenne, ha azt kérdeznék, milyen volt férfiként utána jönni...
- Még hogy szemtelenség...?! Egy akkora nagyságot, mint amilyen Lennon volt, sem művészi, közéleti, sem pedig magánéleti vonatkozásban nem lehet helyettesíteni vagy pótolni. Senki nem is akarta. Sok híres barátom van, de amikor találkozunk, az egyikünknek sem számít, hogy ki a híresebb, csupán két civil ember vagyunk, akik értelmesen elbeszélgetnek egymással. Ugyanúgy lehetnek rossz napjaik, mint bárki másnak a világon.
- Valós képet alkotunk róluk? Yokóról például.
- Egyáltalán nem. Yoko egyszer szántszándékkal fehér ruhában ment el egy interjúra, s a cikk úgy kezdődött, "Itt ül velem szemben Yoko Ono a fekete ruhájában". A kialakult képet nem akarják másnak látni az emberek.
- Miért lett vége a kapcsolatuknak?
- Ezt nem lehet pontosan megmondani. Tudni kell, mikor van vége egy játszmának. A legnagyobb hibát ott követi el az ember, hogy akkor is tovább erőlteti az együttlétet, amikor már vége van. Őszinte legyek? Nekünk a kilencvenes évek közepén már el kellett volna engednünk egymás kezét.
- És akkor eljött Amerikából...
- New York egy kicsi falu, igencsak behatárolható az a kör, ahová jártunk. Hogy elkerüljük a kényelmetlen helyzeteket, úgy döntöttem, Európába költözöm. Londonban, Budapesten van lakásom, Szentendrén pedig műtermem. Időnként visszamegyek New Yorkba, szívesen fogadnak a barátaim.
- Milyen a kapcsolata Onóval?
- Nyilván azt szeretné hallani, hogy jó. Ha így lenne, akkor miért váltak volna el az útjaink?
- Összefutottak azóta valahol?
- Tavaly januárban, egy születésnapi bulin.
- Hogy emlékezik Lennonra?
- Amikor festek, zenét hallgatok közben. Négy-öt lemez van a műtermemben, az egyik az övé. John Lennon a mi generációnk egyik legkiemelkedőbb személyisége. Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog.

Yoko közelében
Budapesten a kilencvenes évek elején nyílt meg a Galéria56, ahol az amerikai kortárs képzőművészet került fókuszba. Valahogy odakeveredtem a megnyitóra, Yoko Ono miatt persze. Karnyújtásnyira tőlem egy élő legenda, bánhattam, hogy sohasem tanultam meg rendesen angolul. Ez az interjú elúszott, meg kell elégednem a lemezdedikációval, s azzal, hogy a közelében lehetek. Meghallotta ebbéli panaszomat a hátam mögött álló férfi, és megkérdezte: "Én nem leszek jó?" Visszakérdeztem, hogy kihez van szerencsém. Bemutatkozott: Sam Havadtoy, Yoko élettársa. Mivel magyar származású, tudunk beszélgetni. Kaptam az alkalmon. Sok érdekességet elmesélt az életéből.