Mit láttunk a színházban?

Lehet olyan cseresznyéskertben élni, ahol már senki sem emlékszik a cseresznyebefőtt receptjére? Nem lehet, de nem is érdemes - erre jöttem rá, amikor a miskolci Nemzeti Színházban néztem Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskertjét.
A Radoslav Milenkovic rendezte előadáson a hajdan szebb napokat látott gyümölcsös lakói ódát zengenek egy százéves szekrényhez, rég holt szüleik alakját látják meglebbenni a kert fái között, ragaszkodnak gyermekkoruk eltűnt világához, és nem veszik észre, hogy ami elmúlt, visszahozhatatlan. Az idő vasfoga persze ettől még könyörtelenül rág, és az élet farkastörvényei sem szelídülnek meg. Akár tetszik, akár nem, mindenkinek be kell látnia: nem lehet gazdálkodásból megélni ott, ahol a cseresznye eladhatatlan, és nem érdemes ragaszkodni olyan helyhez, ahol már nem él az, aki hajdanán minden nyáron eltette a befőttet.
A Cseresznyéskert tanulságát azért könnyű röviden összefoglalni, mert mindannyian egy kicsit cseresznyéskertben élünk, vagy legalábbis mindannyiunkban él egy darabka cseresznyéskert. Ezt Csehov óta minden valamirevaló színidirektor tudja, ezért tűzik a darabot újra és újra műsorra. Annak, akinek Csehov-fóbiája van vagy le akarja küzdeni a kötelezőolvasmány-allergiáját, kifejezetten ajánlom a miskolci előadást: a kitűnő rendezés és a remek színészi alakítások láttán meg fogja kedvelni a zseniális orosz drámaírót.
A Ranyevszkaját, a birtoktól megválni kényszerülő anyát játszó Müller Júlia személyisége révén végig központi alak marad, fivére szerepéből Áron László karakteres figurát alkot. Élvezetes Fandl Ferenc (Lopahin) és Lukács Gábor (Trofimov) energikus játéka, Csapó János pedig visszafogott eszközökkel is meghatóan jeleníti meg Firsz inast. Bodor Németi Gyöngyi kedves lényével Varjából, Ranyevszkaja fogadott lányából azt a nőt formálja meg, aki a földkerekség összes cseresznyéskert-lakójában élteti a reményt: lehet újat kezdeni úgy is, hogy közben a rég múltból megőrizzük a megőrizni valót.
Aki pedig ennek a speciális tartósítási eljárásnak a receptjét papírra tudja vetni, még Csehovnál is nagyobb író.