Színészgyűrűt adott Makó

Elcsíptem a makói Hagymaház előterében kabátjára váró, hetven körüli asszony megjegyzését: "Tavaly jobb volt a Réz András."
A filmesztéta hivatott minden évben egy kicsit elbeszélgetni a díjazottakkal az életükről, no meg Páger Antalról, akinek legendás aranygyűrűjét másolja a díj. Az ünnepélyes alkalomnak láthatóan megadják a módját, mindenki állig kiöltözve teszi tiszteletét a Hagymaházban; mellettem egy asszony abbéli reményét fejti ki, hogy Kern András énekelni is fog. Az előtér tele van Páger Antal fényképeivel.
- Ilyenkor egy kicsit ránk figyel az ország - summázza a díjátadás fő célját Buzás Péter makói polgármester. Az az ország, amely hajlamos elfelejteni, hogy Páger makói volt, hiszen fiatalon került Szegedre, igazi karriert pedig Budapesten futott be. Makón persze nem feledkeznek meg a színészről, szülőházán emléktábla virít, amit évente koszorúznak, méghozzá a Páger utcában. Célja lenne a díjátadónak az is, hogy felhívják a figyelmet Páger Antal művészi örökségének értékeire, s egy füst alatt megjutalmazzanak egy olyan művészt, aki valamilyen szempontból Páger eszközmentes játékmódját viszi tovább. Tavaly a Krétakör Színház tagja, Csákányi Eszter volt a díjazott, idén Kern Andrást találta legjobbnak a szakmai zsűri.
- Sikerült elérni, hogy sok mindent elhiszünk a művész úrnak - méltatta Buzás Péter a díjazottat.
Talán Kern András beszélt a legtöbbet Páger Antalról vasárnap délelőtt. Téni bácsival - merthogy így szólították az öreget - volt alkalma együtt játszani, hiszen amikor Kern a Vígszínházba került, akkor ott Páger volt az élő legenda.
- Az eszköztelenség - mondta Kern - persze csak annak látszott. De Téni bácsinak rengeteg eszköze volt, amelyekkel megtanult bánni. Az volt az ő trükkje, hogy ezeket az eszközöket el tudta rejteni. Ezt tudta világszínvonalon.
Réz András már inkább Kern Andrásról mond kedveseket: többek között, hogy ő már a hatvanas években tudta, hogy Kern András az, ami ő nem lehet.
- Te meg Réz András lettél, az nem jó? - vág vissza Kern. Végül a filmesztétának sikerül felvázolnia, miben is hasonlít egymásra Kern és Páger: mindkettő természetes és mindkettőnek van humora. A szó innen a humor üldözöttségére terelődik, mely szerint a galád kritikusok - köztük Réz András - üldözik a humort, és csak a komor tragédiákat méltatják, szegény Págernek is csak a Pacsirtáért adtak cannes-i nagydíjat, a komikusszerepeiért pedig nem. A közönség a fejtegetés közben feszülten figyel, mikor lesz ebből éneklés.
- A szórakoztatás a mi feladatunk - tűnődik Kern András.
- Nehéz gondolatot akarok elsütni: naponta tragédiákat kell megélnünk - kontrázik Réz András. - Közben meg elfelejtettünk röhögni.
A közönség el van szánva, hogy szórakozni fog: hangos kacagással jutalmazza Kern András manőverét, amikor áttűzi a mikrofonját bal oldalról jobbra, hogy Réz Andrással fordulhasson szemközt, egyszersmind a hátát forgathassa Páger Antal leszármazottainak, akik néma díszletet képeznek. Páger Juditot, a színész lányát meg is szólítom kifelé menet: ő nagyon örül, hogy Makón így számon tartják az édesapját, bár ők itt soha nem laktak, ezen az évi egy alkalmon kívül nem is járnak vissza. Találok még egy Páger Piroskát: saját bevallása szerint szegről-végről rokona a színésznek, és makói, Páger Antal emlékét pedig ilyenkor ápolja.
- Azért a Kern egy picit énekelhetett volna - sóhajt egy néni, és lábával kitámasztja az ajtót.