Tévéjegyzet

Megvilágítás hatására egyes ásványi anyagok kifakulnak. Bizonyos értelemben így járnak az emberek is. Ennek ellenére George és Martha, a Nem félünk a farkastól című drámai hangvételű filmalkotás főhősei irgalom nélkül reflektorozzák egymást, bele-belepásztáznak a másik lelkébe, a legfájóbb területeket keresve.
Mert valami nagyon fáj nekik, és keresik az okát. Csak hát az okot megtalálni majdnem reménytelen, hiszen ez nem olyan ok, amely megfogható, mint a kioperált epekő.
A házaspár - George és Martha - lelki természetű és társadalmi gyökerű bajairól múlt vasárnap este láthattuk a klasszikussá vált filmet Elizabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével a Duna Televízióban.
A férj történészként valahogy feleslegesnek érzi magát; olyan ő, akár a szemceruza-hegyező: éppenséggel nem gond, hogy létezik, de léte nem okvetlenül társadalmi szükséglet. A feleségnek a házasságuk elején még elvárásai voltak a párjával szemben. Arra számított, hogy George fényes pályát fut be. Csakhogy ha nagy elvárások szorítanak bennünket, olyan könnyen félrecsúszhatunk, mint a nyakkendő. Nem is lett a férj befutott történész - pedig a tehetsége nem hiányzott hozzá. De másféle probléma is akadályozta: nem bírt, nem akart alkalmazkodni ahhoz a hazug, álságos, talpnyaló világhoz, amely a munkahelyi, azaz az egyetemi közéletet jellemezte és jellemzi. Martha - aki egyébként gyilkosabban szavakész, mint George - lelke mélyén érti férje finnyás utálkozását, mégis egyértelműen kudarcként fogja fel az életüket.
Gyerekük nincs, de eljátsszák, mintha lenne. Italuk viszont van, és vedelnek is derekasan. Minél inkább isznak, annál szikkadtabb lesz a kapcsolatuk. Kiszikkadnak maguk is. De sosem tapad le a nyelvük, sosem szorulnak nyálképző szájvízre, hogy beszélni tudjanak szikkadtságukról. Martha és George, ez a két középkorú ember nem is hallgat el semmit az életükről a hozzájuk vendégségbe érkező fiatal házaspár előtt.
Az ifjú asszonyka buta, de pénzes, és nem akar gyereket. (Sajnálatosan egyre ismerősebb nekünk, magyaroknak is az említett nőtípus, noha Albee, az amerikai író negyvenöt évvel ezelőtt vetette papírra a film alapjául szolgáló művet.)
Az ifjú és lendületes férj biológus, kromoszóma-kutatással foglalkozik. George cinikus megjegyzést tesz a vendége által képviselt szakmára: "Á, ti vagytok azok, akik egyformává akarjátok tenni az embereket." Ez úgy értendő: egyforma hülyévé.
De azért a Nem félünk a farkastól mégiscsak Martháról és George-ról szól: a végeérhetetlen adok-kapokról, a talányról, ami csak azért is összetartja őket. Egy sínpár ők ketten, amin végiggurul a nemszeretem életük.
Máskülönben pedig egy ember is megfejthetetlen, hát még kettő! Megfejteni két együvé tartozó embert olyasféle lehetetlen vállalkozás, mintha azt mondanánk: menjünk, és nézzük meg azt a helyet, ahol a párhuzamosok találkoznak.