Zsákfalu a mozivásznon

- Járt már itt, Gyula bácsi?
Az öregember hunyorogva néz rám, mint aki nem érti pontosan a kérdésemet, aztán röviden válaszol:
- Nem.
Nehéz beszélgetőtárs, válasza általában egyszavas. Ezért váratlan, hogy hozzáteszi:
- De még Pesten sem igen.
Szombat este van, fél kilenc, az Uránia filmszínház előcsarnokában ülünk, s vetítésre várunk. A Fábri teremben a Zsákfalu című filmet adják.
A zsákfalu Perőcsény, a Börzsönyben búvik meg.
Körülöttünk vagy huszonöten álldogálnak, ők is a vetítésre várnak. Összetartoznak, együtt érkeztek, egy busszal. A zsákfaluból. Szinte mindegyik szerepel a filmben. Jómagam a főszereplővel, Szabó Gyulával készítem az interjút.

*

A történet végtelenül egyszerű. Egy kis házban egyedül éldegél az idős férfi. Ereje fogytán, ezért szeretné eladni maradék két tehenét.
De nem megy. Nem kell senkinek.
Ennyi. Erről szól a film. Azaz, dehogy ennyiről. Sokkal többről. A faluról. Sőt még többről.
Van még egy főszereplője. De ő láthatatlan.
Úgy tizenöt évvel ezelőtt megjelent egy férfi Perőcsényben. Vett egy házat. Azóta szinte minden hétvégéjét a faluban tölti. Megérkezik péntek estefelé, bemegy a kocsmába. Kezet fog mindenkivel - ez itt így szokás -, rendel egy unikumot, s mire feláll, mindent tud arról, mi történt a mögöttük lévő héten. Ki halt meg, kit nem látogattak meg a gyerekei, hol tartanak a falunapi előkészületek. Néha előveszi a kameráját, s megörökíti, ami arra érdemes. A szüreti bált, a temetést, a keresztelőt. Vagy csak úgy, a hétköznapokat.
A tizenöt év alatt már vagy harmincórányi filmje gyűlt össze.
Ebből szűkített le Buglya Sándor rendező - mert ő az a bizonyos férfi - hetvenhat percet. Ezt látjuk most a Fábri teremben.
Idegenek érkeznek ismét a faluba. Utánfutóval Albertirsáról. Böskéért és Csilláért jöttek. Állatkereskedők. Buglya Sándor szerezte őket. Mégis sikerül hát túladni a teheneken. Gyula bácsi most már úgy élhet, mint az urak. Amíg tart abból a száztizenötezer forintból, amit a teheneiért kapott.
Perőcsényben már nincs több tehén.
Valami végérvényesen véget ért.
Ezt rögzíti Buglya Sándor. Perő-csény történetét hétszázötven éve jegyzik. Azóta lakják magyar parasztok. Születtek, művelték a földet, tartották az állatokat, járták az erdőt, házasodtak, gyermekeket nemzettek, nevelték őket, aztán átadták a helyüket nekik, ők maguk pedig kiköltöztek a domboldalba örök pihenőre.
Ez a körforgás ér véget ezekben az évtizedekben.
- Van, amikor hárman is meghalnak egy héten. Keresztelő még idén nem volt. Ötven éve húszan konfirmáltak, már két éve senki. Az ötvenes években még ezerötszázan laktak Perőcsényben, ma négyszázan.
Pásztor Csaba szavai ezek. Fiatal férfi, mindent gyűjt, ami a falu múltjával kapcsolatos. De az életét ő sem itt találta meg, a fővárosban dolgozik, nevelőtanárként.
De nem, nem pusztul el Perőcsény mégsem. Átalakul. A falu hétvégeken pestiektől hangos, nyaranta pedig hollandoktól. Ők veszik a megürült házakat, eddig már vagy tizet-tizenkettőt, a faluban. Jöttek már németek is. Milyen különös ez is! Ők mentik a paraszti építészet értékeit, hozzák rendbe a szégyellt, lenézett tornácos házakat. Mert az őslakosok úgy vélik, a jellegtelen kockaház a menő.
Parasztfaluból pihenőfaluvá válik Perőcsény. A folyamat - most úgy látszik - feltartóztathatatlan. Baj ez? Baj, amennyire fájdalmas az elmúlás.
Ám Perőcsényben születik is valami. S ez öröm, mint amennyire öröm az új születése. Még ha kínnal jár is.

*

Suttogások, kacagások a teremben. Aki felismeri magát, a szomszédját, örül. Hiszen ki gondolta volna, hogy a kis Perőcsény egyszer a nagy, titokzatos fővárosba költözik. Ha csak egy órára is. Ha csak a Rákóczi út díszes épületének alagsorában megbúvó vetítőterembe is.
Gyula bácsit tapsviharral köszönti a közönség. Az öreg feláll, láthatóan boldog. Böske és Csilla sikert hozott neki. Pedig ők már vélhetően rég a vágóhídon végezték.

Szemledíjak
Meglepetésekkel ért véget a 38. Magyar Filmszemle. Két fődíj született: a legjobb szerzői film Bollók Csaba Iszka utazása című alkotása lett, míg a legjobb műfaji filmnek járó díjat Rohonyi Gábor kapta a Konyec című bűnügyi vígjátékért, amely a közönségdíjat is elnyerte. A legjobb rendező Szász János, aki Csáth Géza írása alapján készítette Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, amely a külföldi kritikusok díját is elnyerte. A legjobb operatőrnek Máthé Tibor bizonyult, szintén az Ópium fényképezéséért, míg az első filmesek közül Bogdán Árpád kapott elismerést Boldog új élet című munkájáért. A női alakítások közül kiemelték Kovács Kata játékát a Kythera című filmben, Zsótér Sándor a Töredék című alkotásban nyújtott maradandót, Elek Judit pedig a legjobb forgatókönyvet írta. A legjobb dokumentumfilmnek járó díj Kincses Rékáé a Balkán-bajnokért.