Anyanyelvi őrjárat

Papp Ádám olvasónk leveléből idézek: "Miért van az, hogy a pesti emberek az országosan is ismert kifejezések, mondások, szólások elé is számtalanszor odateszik ezt a leszűkítő, behatároló formulát: "úgy pestiesen szólva"? Nemcsak Budapestből áll a világ, a vidéki ember sem hülye. Példa erre, ami az egyik kereskedelmi tévében hangzott el nemrégiben, hogy X bokszoló "amúgy pestiesen szólva" balhézott! A balhé sem pesti, de említhetnék még rengeteg más ilyen szót, kifejezést. Szálljanak már le a magas lóról!"
Mindenekelőtt szükségesnek tartok két kisebb pontosítást. Az egyik: nemcsak a pesti emberek szövik bele beszédükbe az úgy pestiesen szólva megszorítást, hanem a vidékiek is, sőt ők talán még gyakrabban. A másik: téved, legalábbis túloz a levélíró, ha arra céloz, hogy ezek a pestiesnek nevezett vagy érzett kifejezések, beköpések értékesebbek a vidéki, falusi emberek szellemes kifejezéseinél, bemondásainál. Persze, az az ezzel ellentétes, de a múlt században elég sokak által hangoztatott vélemény sem állja meg a helyét, amely szerint a "pesti nyelv", a "pesti argó" (argó = tolvajnyelv, csibésznyelv, 'alvilági nyelv') értéktelenebb a vidéken még élő, megtalálható ízes magyar beszédnél. Ennek is, annak is vannak előnyei is, hátrányai is. Akkor járunk el a leghelyesebben, ha mindkettőnek az értékeire, erényeire figyelünk.
Ezek előrebocsátása után megpróbálom röviden jellemezni a budapesti nyelvet. Összetevői közül az első helyre csakugyan az argó, a tolvajnyelv, vagy ahogy még szintén gyakran nevezik, a társalgási szleng kívánkozik. Ebbe a rétegbe tartozik a levélíró által említett balhé is, amely eleinte valóban csak a tolvajnyelvben használatos szó volt 'bűntett, betörés' jelentésben. Hasonló típusú szavak: arénázik 'veszekszik', átvág, bazi nagy, csávó, csóró, flepni, frankó stb.
Ugyancsak fontos része a főváros nyelvének az ifjúság mérhetetlenül gazdag kifejezéskészlete: bezúg 'elégtelenre felel', burkol 'eszik', csajszi, csúszdafejű 'kopasz', dúl a lav 'szerelmesek egymásba', király 'jó, nagyszerű', naci 'nadrág', nehogy már a farok csóválja a kutyát! stb. További összetevők, most már példák nélkül: a katonai nyelv, a sportágak nyelve, a szakmai nyelvek, beleértve a műhelyzsargont is, valamint bizonyos mértékben az az úgynevezett. Budapest környéki nyelvjárástípus, amelynek jellemzője többek között egy szerény típusú ő-zés, továbbá az l pótlónyúlásos kiesése: vóna, ződ, röpűhet, ehhöz stb.
Noha az itt felsoroltak csakugyan eléggé jellemzőek Budapest lakosainak nyelvhasználatára, levélírónknak tökéletesen igaza van abban, hogy ezek korántsem a pesti emberek kiváltságai. Kisebb mértékben ugyan, de megtalálhatók vidéken is. A budapesti nyelv jellemzésére pedig hadd mondjak legalább annyit, hogy bár vannak nagyon értékes vonásai, leginkább a szemléleti frissessége, valamint a közvetlensége, a belőle sugárzó aszfaltöntudat, bizony vannak olyanok is, amelyeket jóérzésű ember nem fogad szívesen. Ilyen például az a sajátsága, hogy a közvetlenség nemegyszer durvaságba, közönségességbe, trágárságba torkollik. Márpedig ez egyáltalán nem jó. Sőt - pestiesen szólva - tök ciki.

Szerzőnket a napokban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Gratulálunk!