Hadvezérek kockás mezőn

Ami már maga is rávilágít a sakkozás egészen különleges voltára, amiről máig nem tudjuk pontosan: tudomány-e, művészet-e, sport-e vagy egyszerűen csak játék. Az azonban bizonyos, hogy a sakkozás kiváló pedagógiai eszköz, ragyogó fölkészítő terep a mérlegelés, a lényeglátás, a gondolkodás tekintetében, de az olyan lelki tulajdonságok erősítésében is, mint a kezdeményezőkészség, a bátorság, a kitartás vagy épp a kudarc elviselése. A sakkozó az önképzése, a játszmákra való fölkészülése során a tudás megszerzésének számos eszközét, technikáját sajátíja el. Ezért fontos sakkozásra buzdítani és tanítani a gyermekeket - figyelmeztetett Kállai Gábor sakknagymester a Mindentudás Egyetemén elhangzott Hol végződik a sakktábla? című előadásában.
Ami pedig a sakkjáték mai formáját illeti, az - mint az előadásból kitűnt - több ezer éves fejlődési folyamat eredménye. Egyiptomban például már hatezer évvel ezelőtt játszottak hasonló játékokat négyzetekre osztott táblán. Mai változata a VII. századbeli Indiában jelent meg, majd hamarosan meghódította Perzsiát és az egész iszlám világot. Európában először Bizáncban bukkant föl a XI-XII. században. Hazánkban írásos bizonyítéka van annak, hogy Károly Róbert uralkodása idején (1308-1342 között) már játszották. A sakkjáték nagy ismertségét Mátyás kora hozta el, akinek felesége, Beatrix királyné minden bizonnyal ez első profi sakkozók egyike volt Magyarhonban. Az ezt követő időkben egyre népszerűbbé vélt Európában és hazánkban egyaránt. Úgyannyira, hogy a XIX. században már nemcsak a polgári családokban, hanem az úri szalonokban is szinte kötelező volt ismerni és játszani.
Napjaink sakkozója a számítógépben talált új "emberére". Mivel a sakkállások viszonylag könnyen lefordíthatók a számítástechnika nyelvére, érthető a szoftverfejlesztők érdeklődése; egyre kiválóbb sakkprogramok születnek. A sakkszámítógépek azonban nem gondolkodnak, nem intelligensek, és nem építik magukba a tapasztalatokat - hangsúlyozta a sakknagymester. Csak számolnak és értékelnek, viszont az emberhez képest elképesztő mennyiségben. Ne felejtsük el, hogy értékelő rendszerük emberi munka eredménye, minden fejlesztőcsapatban számos nagymester is részt vesz. Mégis elgondolkodtató, hogy a gép, amelyik nem gondolkodik, legyőz minket, embereket. Hogyan lehetséges ez? Leginkább úgy, hogy mi időnként hibázunk. Sokat tanultunk és tanulunk a géptől, de nem vagyunk sem olyan szenvtelenek, sem olyan hibátlanok, mint ócskavasjelölt versenytársaink.

Teljesíthetetlen kívánság
Nevezetes ókori legenda szól a sakk és a matematika kapcsolatáról. Eszerint India királyát elkápráztatta a sakkozás nagyszerűsége. Maga elé idézte a játék kitalálóját, hogy megjutalmazza. Ő azonban csak búzaszemeket kért jutalmul, és "csak" annyit, amennyi elfér a tábla 64 négyzetén. Mégpedig úgy, hogy a sakktábla első mezőjére egyet a szomszédosra kettőt, majd így tovább négyet, nyolcat stb. tesznek. A király szerfölött csodálkozott az egyszerű kérésen, udvari matematikusai azonban kiszámolták, hogy végül összesen annyi búzaszemet kellene adni a játék kitalálójának, amennyit a világ összes magtárából sem lehetne előteremteni. (Szám szerint 2 a 64. hatványon darab búzaszemet, ami egy húszjegyű szám.) Így a "szerény" kérés teljesíthetetlennek bizonyult.

Deep Fritz, a bajnok
Tavaly év végén Vlagyimir Kramnyik orosz sakkvilágbajnok több napon át tartó mérkőzésen küzdött meg a német fejlesztésű Deep Fritz sakkszámítógéppel. A gépet négy processzorral szerelték föl, ami boszorkányos gyorsaságra tette képessé: másodpercenként nyolcmillió állást tud megtekinteni, 17-18 lépéspárt számításba venni, illetve értékelni. Az eredmény: 4:2 a gép javára. Kramnyik a győztesnek kijáró egymillió dollár felét vihette haza vesztesként. Deep Fritz - ha most a program költségeitől eltekintünk - csak a villanyszámlájába került a rendezőknek.