Tévéjegyzet

Nem szűnök meg ismételgetni az álnaiv kérdést: hol vannak az ifjú, tündöklően tehetséges, igazukért küzdő újságírók? Persze tudom, bedarálja őket a médiagépezet: lesz belőlük Mónika meg Balázs, akik elgügyögnek bugyi-gatya problémákon a beszélgetőshowban; ezerszer is felteszik ugyanazokat a szégyellnivalóan felszínes kérdéseket, ugyanazokkal a szavakkal, majd adnak egy "nesze semmi, fogd meg jól!" tanácsot, aminek hallatán a picikét is igényesebb ember menten megmarja magát.
Hol vannak az ifjú, tündöklően tehetséges, igazukért küzdő újságírók? Például az "Itt a piros, hol a piros?" erkölcsiségű betűkirakós játékokban lobogtatnak egy-egy köteg legyezőszerűen elrendezett tízezrest, amit nekünk rögtön meg kellene nyernünk, ha betelefonálunk az emelt díjas vonalon, és bemondunk egy szót, ami egyébként tökéletesen megfelel a nyerési feltételnek, ám ilyenkor az ifjú, tündöklően tehetséges, igazáért küzdő zsurnalisztának az a dolga, hogy közölje: "Nem erre gondoltam." És gyaníthatóan nem is fog azokra a szavakra gondolni, amelyeket a nézők mondanak, amíg le nem jár a műsoridő, amíg be nem kasszírozza a csatorna a játékos kedvű emberek telefonszámláiról azt az összeget, ami a terveiben szerepelt.
Hol vannak az ifjú, tündöklően tehetséges, igazukért küzdő újságírók? Bulváros észjárású műsorokban, ahol másfél, két és fél perces riportokat készítenek, olyan riportokat, amelyeknek, mint a léggömböknek, csak felszínük van, beltartalmuk semmi.
Isten bocsássa meg nekem a feltételezést, de még az is lehet, hogy ifjú, tündöklően tehetséges, igazukért küzdő újságírók egyáltalán nincsenek képernyőn. Elképzelhető, hogy ők ebből az egészből nem kérnek. Lehet, hogy felismerték a legnézettebb csatornák káderpolitikájának alapelveit? Hogy miféle alapvetésekről volna szó? Szerintem ezekről: 1. Ahogy a pénz peng, úgy rezonál a legtöbb ember. 2. A középszerűség hasznos, mint a szépség - születési előny. 3. Aki középszerű, azzal van a legkevesebb gond, azt éri a legkevesebb támadás a szakma és a nagyközönség részéről. 4. Ahhoz, hogy a tehetséges ember önbutítást hajtson végre munkája során, elegendő ösztönzés a pénzpengés és az erőfeszítést nem kívánó középszerűség.
Vajon csodálkozhatnánk-e rajta, ha az igazán okos, ifjú újságíró, aki előtt még ott az élet, egyáltalán nem kérne ebből a nagyobbrészt értéktelenségbe szűkült médiavilágból? Elvégre a médián kívül millió választási lehetőség van még. Jómagam, deresedő hajjal, egyre többre becsülöm például azt a fajta kétkezi munkát, amely az alkotás örömét hordozza magában. Különben is, a fizikai munka olyan, mint úriasszonynak a személyi edző: gondoskodik az alakformálásról, a zsírégetésről és az izmok feszesen tartásáról.
Szóval miért is választaná a kiváltképpen eszes ifjú a média jellemzően beszűkült világát a valóságos élet határtalansága helyett?
Egyébként pedig, fiatal kollégáim, itt a tavasz, legyetek szerelmesek! - mert szerelem évadán mindenképp kitágul a világ, mint szemezéskor a pupillánk.