Visszajöttek az oroszok…

A határőrök kocsiba szálltak hát, hogy megnézzék, mi is történik Tornyospálcán. A falu tizenöt-húsz percre van Záhonytól, az út Mándok táján nagy erdők között kanyarog. A rendszerváltás idején az erdők tele voltak szovjet katonákkal, akik itt várták ki, hogy hazaszállítsák őket a Szovjetunióba. "Azóta is itt bujkálna közülük néhány?" - hüledeztek a határőrök, de aztán csak legyintettek mosolyogva. "Jó-jó, de eddig hogyhogy nem haltak éhen?"
A pálci állomásra érve azonban arcukra fagyott a mosoly. A sínek között tényleg szovjet katonák grasszáltak. Még fegyver is volt náluk, nem is egy - kettő! No, ennek fele sem tréfa, gondolták a határőrök, és igazolásra szólították fel az idegen szoldátokat. "Uraim, máris!" - mondta kifogástalan magyarsággal a parancsnokuk, egy fiatal hadnagy, és nyújtotta az okmányait: Kovács Viktor, 1990. december 20., Tornyospálca, Honvéd út 44...
"Ó, hogy az ...! - bosszankodtak a határőrök. - Hát ti, a filmesek vagytok azok!?"
A tornyospálcai általános iskola nevelői szobájában adja elő a fentieket a kissé komoran hangzó nevű Viktorius Pro Studio annál vidámabb gárdája pár nappal az igazoltatás után. A tagság két éve még remegő lábakkal lépte át e szoba küszöbét, hisz tizennégy évesen mikor van dolga az embernek a nevelőiben? Ha rossz fát tett a tűzre. Most viszont egy komoly alkotói stáb komoly tagjaiként ülik körbe az újságírót, s beszélnek a terveikről. A filmes terveikről persze, mert e tíz-tizenkét fős szabolcsi tinédzsergárdát az iskolán túl nem érdekli semmi más, csak a filmezés.
Túl vannak már két nagyjátékfilmen, egy dokumentumfilmen, s most megint játékfilmen dolgoznak. Százperces mozifilmen!
Szinte látom az olvasók csodálkozó tekintetét. No de honnan van nekik száz-kétszáz millió forintjuk minderre!? Hiszen egy átlagos magyar film minimum ennyibe kerül. Van, amelyik egyenesen másfél-két milliárdba. Hogy a száz-kétszáz millió dolláros amerikás filmekről már ne is beszéljünk!
- Jaj, dehogy van nekik kétszázmilliójuk - mondja az egykori iskolaigazgatójuk, Agárdy Sándor, aki kezdettől fogva sokat segít a fiatal filmeseknek. - Jó, ha kétszázezer összejön egy-egy filmre, forintban. De a kreativitás...! Amire mi mindig is neveltük őket. Ha pedig ez is kevés, hát ott vannak a felnőttek.
Például az operatőr, Kovács Imre apja, Kovács Imre buszvezető. Általában az ő kis Suzukija képezi a gyártást, s az ő személye a sofőrt, a felvételvezetőt. Meg a villámhárítót is sokszor. Mert vannak bizony, akik megkérdezik tőle a buszon, hogy "Mit akarnak ezek a gyerekek, te, Imre?!" Amire általában visszakérdez: "Jobb lenne, ha kábítószereznének?" Valami hasonló meggondolás vezetheti az iskolaigazgató testvérét, Agárdy Imrét, "Pötyi bácsit" is, aki egy nagy raktárbázis helyi vezetője, és, mondjuk így, a csapat mindenese. Az ő gyűjteményéből valók például a legújabb film katonaruhái, fegyverei is, de ha már végképp nincs kiút, általában a zsebbe is ő nyúl a legmélyebben.
Szombat délelőtt van, csak mi vagyunk a nevelőiben, de már nem sokáig, mert türelmetlen a csapat. Szombat délelőtt ők forgatással töltik az időt, hiszen hétközben mindenki tanul. Kovács Viktor, Dicső Anita, Leca Mihály, Lengyel Dávid Kisvárdán, Toldi Attila Baktalórántházán, Kovács Imre, Kovács Henrietta Nyíregyházán - többnyire csak péntek délután találkoznak. Megbeszélik a hét végi forgatás részleteit, aztán elbolondoznak egy kicsit, hogy másnap kezdődjön a halál komoly játék.
Most például egy üres, lassan rommá váló ház a helyszín a falu egyik félreeső utcájában.
Kovács Viktoron már ott a tiszti köpeny, de Toldin, Lecán s Lengyelen is szovjet uniformis feszül. Pontosabban ukrán, de ezen most ne akadjunk fenn, hiszen fekete-fehér lesz a film, ahol úgysem lehet majd a különbséget látni. Dicső Anita is ott ül már feszült arccal a szoba közepén a széken, Kovács Imre pedig beindítja a felvevőgépet... Egy száznegyvenezer forintos kis gép az csupán, de rögzít mindent, a legapróbb rezdüléseket is a tini színészek arcán.
A Szovjetunióban vagyunk, 1941 nyarán. Javában dúl a háború, a németek közelednek Moszkva felé. A szovjetek hátrálnak, hátrálnak. Egyik kis egységük megveti lábát egy faluban, utánpótlás nincs, maguknak kell magukról gondoskodniuk.
- Hogyan viselkedik az ember az embertelenné váló világban, ezt próbáljuk bemutatni a film sajátos eszközeivel - mondja két jelenet közt Kovács Viktor, a Fájdalommal kikövezve című leendő film író-rendezője, aztán gondterhelten túr a hajába. Át kell alakítaniuk a mai forgatási rendet, mert hiányzik a stáb néhány tagja.
Nem sokkal később azonban autó áll meg az utcán, kipattan belőle az egyik hiányzó, Móré László. Most jön Kisvárdáról, félórája még a felvételi dolgozatát írta.
- Bocs! - lihegi, ő nem tehet róla, hogy nem tudták a gimnáziumban, Pálcán már javában forgatnak. Meg van bocsátva, bólintanak a többiek, aztán csend, mondja Kovács Imre, s bekapcsolja a kamerát...
Bemutató - a két másik filmhez hasonlóan - Kisvárdán, a nyár végén. Aztán a HaliVudon, az amatőröknek szóló filmszemlén. Az igazi dobás azonban a nagy, pesti profi filmszemle volna. Többen is állítják, a kritikusok szájtátva bámulnának. A profik meg lefordulnának a székről. Sárgán az irigységtől.