Az életüket hímnemű ebihalként kezdő békák nőstényekké válhatnak a környezetükbe kerülő hormonhatású szennyeződések következtében - így összegezhető a svédországi Uppsala Egyetem kutatóinak a napokban nyilvánosságra hozott vizsgálati eredménye. A tudósok a nálunk is honos gyepi békával, illetve az amerikai leopárdbékával folytattak kísérletet. A kétéltűeket női nemi hormonnal (ösztrogénnel) olyan mértékben szennyezett környezetbe helyezték, mint amilyen gyakran előfordul Európa és Észak-Amerika természetes vizeiben. Elképesztő jelenséget tapasztaltak: a hormont tartalmazó vízben fejlődő csoportokban majdhogynem fenekestül fölborult az ivararány. Már az eredeti mennyiséggel szennyezett vizes környezetben is csaknem ötven százalékkal növekedett a nőstény állatok száma. Ahogy növelték a hormon töménységét, úgy lettek egyre többen. A legtöbb ösztrogént tartalmazó környezetben pedig már az egyik vizsgált csoportban a békák 95, a másikban száz százaléka vált nősténnyé. (Az összehasonlító, azaz a kontrollcsoportban a nem szennyezett vízben élő és fejlődő kétéltűek körében ötven százalék közelében volt a nőstények aránya, ami a normálisnak megfelelő.) Az eredmény figyelmeztet: ha a hormonszennyezés a természetben akadálytalanul folyhat tovább, végül az összes béka nősténnyé válik, ami az egész faj vesztét okozza. Nem is szólva arról a következményről, ami a békáknak a táplálékláncból való kiesése miatt következne be.
Amikortól általánosan elterjedtek a természetes vizek finom szennyezéseinek kimutatására is alkalmas műszerek, egyre-másra fedezték föl a hormonok és a drogok maradványait. Négy éve röppent föl például a szenzációs hír: az olaszországi Pó Európa első drogfolyója, mert már rendszeresen kimutathatók benne a drogszármazékok. Ugyanígy kimutathatókká váltak az ösztrogénvegyületek is, amelyek részben rovarirtók, illetve ipari vegyszerek maradványaiként, nagyobbrészt pedig a fogamzásgátló tabletták szedése révén jutottak a szennyvizekbe és onnan a természetes vizekbe. (A fogamzásgátlók ösztrogénje a vizelettel távozik a női szervezetből, és a szennyvízcsatornába, onnan a folyóvizekbe, majd pedig - főleg a parti szűrésű kutakból - a vezetékes ivóvízbe kerül.)
Mindez újabb nagy kihívás a környezetvédelem számára. A jelenleg működő szennyvíztisztító technológiák között ugyanis nincs, ami alkalmas lenne kis töménységű hormon- és gyógyszermaradványok kiszűrésére. (Merthogy a gyógyszerek is alaposan szennyezik a vizeinket.) Ma két fronton folyik a küzdelem. Az egyik cél elérni, hogy a gyártók biológiailag lebontható hatóanyagokat használjanak (az ösztrogén például nem bomlik el), a másik, hogy a szennyvíztisztítás hatásfokát növelve kiszűrhetőek legyenek ezek a kis mennyiségben jelen lévő, nem bomló maradványok is. Különben egyre több kerül ezekből az ivóvizekbe, ami az emberre, különösképpen a férfiakra veszélyes. Hazánkban harminc éve követik nyomon a kutatók az ösztrogén erősebb nemre gyakorolt hatását, és számottevő romlást állapítottak meg. Így például az eltelt időben gyakoribbá váltak a nemi szervi rendellenességek, emelkedett a hererák és a prosztatarák aránya, a férfi ondósejtek száma pedig csaknem a felére csökkent.
