Az én képernyőm

Ha felnőtt életem során bármikor megkérdezték tőlem, melyik az a könyv, amely a legnagyobb hatást tette rám, amelyet legtöbbször olvastam újra s a legjobban szeretek - évtizedek óta gondolkodás nélkül rávágom: a Mester és Margarita. Bombaként robbant 1969-ben a magyar kulturális életben Bulgakov regénye, amely egy csapásra elfeledtette a szovjet irodalom iránti fanyalgásunkat. Olyan erős, olyan sodró, olyan különleges, olyan felszabadító volt, hogy még csak megközelítően hasonló súlyú mű sem termett a korabeli kelet-európai és persze a magyar irodalomban sem. Az író 12 éven át írta regényét, amely befejezése után 26 évig nem jelenhetett meg, s csak a hruscsovi időszak átmeneti enyhülésének köszönhető, hogy a hatvanas években mégiscsak napvilágot látott. Azonnal világsiker lett, de a Szovjetunióban továbbra sem szerették. Teljes joggal persze. Hiszen senki ilyen éles szatírát nem írt még az államszocializmusról, az elnyomó gépezetről, az irodalmi életről, mint Bulgakov. Mindezt egy térben és időben többsíkú történetben teszi, a költői emelkedettség és a legmulatságosabb groteszk stíluselemeivel.
Sokan és sokféleképpen próbálták megfilmesíteni a művet; inkább kevesebb, mint több sikerrel. Igen nagy falat ugyanis, hiszen érteni kell jelképrendszerét, ezernyi kulturális és történelmi utalását és nagyon kell tudni "oroszul" hozzá. A Duna tévén most futó, kiváló orosz feldolgozás a művészi alázat példája. A bonyolult történetből úgy emeli ki a legfontosabb mozzanatokat, hogy egyetlen szín, egyetlen gondolat sem veszik el. Csodálatosak a színészek, káprázatosak a figurák, a film tökéletesen adja vissza a harmincas évek Moszkvájának elképesztő világát. És belepillanthatunk abba a létezésformába is, ahol gyávasága és lelki restsége miatt kétezer éve nem tud megnyugodni Poncius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója.