Hát nem én vagyok a király?

KultúraBorzák Tibor2007. 04. 13. péntek2007. 04. 13.
Hát nem én vagyok a király?

- Mitől vagy ilyen népszerű?
- Ha én azt tudnám! De mindenkihez van egy-két jó szavam. Egyszer azt tudakoltam valakitől, melyiket választaná: a pénzt, a szerencsét vagy az egészséget. Azonnal rávágta, hogy az egészséget.
- Nem a pénzt?
- Nem. Tudod, hányan süllyedtek el a Titanic-kal? Pedig milliomosok voltak. És egészségesek. De nem volt szerencséjük.
- Neked melyik jött be a három közül?
- Csak a szerencse.
- És a pénz?
- Szerencsével egy csomó pénzt lehet keresni. És ha szerencsés vagy, az egészségeddel sincs gond. Amikor megműtötték a szívemet, ámulva néztek az orvosok, hogy olyan, mint egy húszévesé. Mindenhová gyalog megyek, ma is, nyolcvan fölött. Jártamban-keltemben rengetegen megszólítanak az utcán.
- Te is közvetlen vagy. Ráadásul szép és okos is...
- Igazad van: szép vagyok...
- Nem bántad meg, hogy hazaköltöztél Amerikából?
- Egyáltalán nem. Pedig az elején féltem, hogy majd itthon ücsörgök és rágom a körmöm. Szerencsére nem így alakult. Hat éve nem is voltam Amerikában; talán majd a nyáron kimegyek.
- Extrém képet alkottak rólad: műterem a Sunset Boulevardon, 500 dollárt kérsz kétórányi fotózásért, Rolls Royce-szal jársz, kirívóan öltözködsz...
- S ez mind igaz! Én mindenkiről háromféle felvételt készítettem. Először smink nélkül, majd szépen kisminkelve. Végül lett egy olyan kép is, mint amilyet az utcasarkon álldogáló kurváról csináltam volna. Ezért kértem ötszáz dollárt, de csak a nyers képek megtekintése után. Általában így kiáltottak fel: "Életemben nem néztem ki ilyen jól!"
- Annyira jó lett, vagy tényleg nem ismert magára a modell?
- Volt, aki nem ismert magára. Én ugyanis csaltam.
- Csaltál? Hogyan?
- Retussal. Zsilettpengével is csodákat lehet művelni.
- Gábor Zsazsa örült neki...
- Ötven éve ismerem, hagyjuk. Úgy beszél, mint egy kocsis. A húga meg mint egy hercegnő. Szegény mamájuk még százévesen is tanítgatta őket, hogyan kell viselkedni.
- Élvezted, hogy sztárok közt forgolódtál Hollywoodban?
- Magam sem hittem, hogy így alakul az életem.
- Besétált a műtermedbe például Elvis Presley felesége, te pedig azt mondtad neki, hogy szeretnél róla készíteni egy kurvás képet. Ilyenkor nem pofoztak fel?
- Az amerikaiak mindig is imádták a szokványostól elütő, újszerű dolgokat. Én meg eléggé extravagáns voltam, mindenki rajongott értem. Elvis felesége ruhákat tervezett, saját darabjaiban fotóztam. A legjobb modell volt, akit valaha is fényképeztem.
- Mindig jó nők vettek körül. Ragadtak rád, mert, mint már megbeszéltük, szép vagy... Nem gondolod, hogy a pénzed érdekelte őket?
- Ötször nősültem, de soha senkinek nem kértem meg a kezét. Azt sem erőltettem soha, hogy a nők jöjjenek velem ágyba.
- Mentek anélkül is...
- Vagy jöttek, vagy nem.
- Húszéves a szíved, így könnyű. És esküszöl a vitaminokra.
- Tizennégy évig kaptam vénába 125 ezer milligramm C-vitamint. Soha nem volt semmi bajom. Viszont amióta Magyarországon élek, gyakran köhögök és folyik az orrom.
- Itt nincs vitamin?
- De van, csak nem annyi. Nyolc-tíz tablettát szedek az ezer milligrammosból.
- Miért tartottak rövid ideig a házasságaid?
- A szexnek két ellensége van: a szeretet és a barátság. Három-négy év alatt mindegyik feleségemmel úgy megkedveltük egymást, annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy teljesen átalakult a köztünk lévő kapcsolat. S a legjobb barátjával nem bújik ágyba az ember.
- Egy idő után a szerelemből szeretet lesz.
- Ha lesz! Ha nem, a felek pereskednek, s egymás vérét is kiszívják. Nálunk más a helyzet: exfeleségeim és a barátnőim is jóban vannak egymással és velem is. Soha nem fizettem tartásdíjat.
- Tehát nem a pénzedet akarták?
- Az utolsó feleségem 35 évvel volt fiatalabb nálam, amikor összeházasodtunk, az anyjától kapott zsebpénzéből fizettük a lakbért és a kaját. Biztos voltam benne, hogy nem a pénzemért jött hozzám, akkoriban egy büdös vasat sem kerestem. Azt mondta, a korom és a szépségem miatt választott.
- Azért mentél Amerikába 1956 őszén, hogy meggazdagodj?
- Dehogy, itthon is jól kerestem. A haverok beszéltek rá. Egy szombati napon megérkeztem Los Angelesbe, s hétfőn már dolgoztam.
- Nem ábrándoztál sztárfotózásról, sőt, édesapád azt mondta: "Színészeket ne fényképezz, azok bolondok és nincs pénzük."
- Ez Amerikában is így van.
- Azt sem véletlenül jegyezted meg, hogy "aki bunkó, azt könnyű fényképezni"?
- Tény, hogy az igazán jó színészekkel nehezebb dolgozni.
- Hisztisebbek?
- Nem feltétlenül hisztisek. Meg tudják játszani a nyugalmat, nem látszik rajtuk, hogy idegesek. Aki nem képes erre, azt elárulja a kép. A modellnek úgy kell mutatnia, mintha most akarna rád ugrani, arckifejezésével azt sugallja, hogy a "tiéd vagyok". Ha a szereplőválogatáson az igazgató ránéz a fényképeire, azonnal leszerződteti.
- És te ilyen képeket csináltál?
- Egyszer visszajött hozzám egy színésznő, és jól leteremtett. Elvitte a képeimet egy New York-i válogatásra, és ott tíz percig csak rólam beszéltek, ővele nem is foglalkoztak.
- Meglátták a szignód a fotókon?
- Nem, nem. Volt, aki inkább többet fizetett, és külön kérte, hogy ne írjam alá a nevem és a stemplimet se tegyem rá a képekre. Ilyenkor mérget vettem volna rá, hogy szereplőválogatásra készül. Ha ott kiderült, hogy én fényképeztem, New Yorktól Los Angelesig tudták, hogy soha többé, még filmen sem fog olyannak látszani az illető, mint az én képeimen.
- Te sem mindig úgy néztél ki, mint most. Volt valaha az életben hosszú hajad?
- A hippikorszakomban például.
- Kopasz és szemüveges. Ez most az imázsod?
- Azóta vagyok kopasz, mióta hazajöttem. Elöl volt póthajam, egyszer azonban elfelejtettem föltenni, s amikor a barátaim megláttak, megjegyezték, mennyivel fiatalabb vagyok így. Másnap kopaszra borotváltattam a fejem.
- Megérintett a digitális technika, a számítógép?
- Öt-hat éve én is modernizáltam magam. Egy bajom van a digitális fényképezőgéppel: én gyorsabban állítok élességet.
- Miket fényképezel?
- Sztárfotózásból nem tudnék megélni. A reklámok többet hoznak a konyhára, szerepeltem is néhányban. És mindennél jobban szeretek tanítani.
- Miért hívtak "Martin the King"-nek?
- Hát nem én vagyok a király?
- Sokan feljárnak hozzád. Bulizol? Szórakozol? Éjszakázol?
- Tényleg rengetegen jönnek. Nézd meg a naptári bejegyzéseimet. Hozzászoktam, hogy emberek vesznek körül. Ha elmennek a vendégeim, abban a pillanatban liftezni kezd a gyomrom. Most is így lesz, ha veletek befejezem.
- Mi következik utánunk?
- Semmi. De majd csak jön valaki. Vagy én megyek el itthonról.
- Hogyan viszonyulsz a halálhoz?
- Életem során nem láttam embert meghalni, de még halottat se, mindössze kétszer voltam temetésen. Elárulom neked, az nem érdekel, hogy rám mi vár.
- Mi várna rád? Örökéletű leszel!
- Isteni fickó vagy! Ilyet még senki nem mondott nekem.

Névjegy
Szipál Márton 1924-ben született. Debrecenben nőtt fel, ahol édesapjának híres fényképészműterme volt, ott leste el a mesterség titkait. A második világháborúban repülős tisztként orosz fogságba esett. Fotós pályafutása a budapesti Fényszövnél indult, vezetőként kétezer forintot keresett. 1956. október végén kollégái rábeszélték, hogy hagyják el az országot. Bécs után New York, Cleveland következett, végül pedig Los Angelesben kötött ki. Hollywood főutcáján nyitott műtermet, sok híresség megfordult nála, köztük Leslie Nielsen, Priscilla Presley, Margaux Hemingway, Tommy Lee Jones. Harminckét esztendősen már a világ legtöbbet díjazott és kiállított fotóművészeként jegyezték. Tíz évvel ezelőtt végleg hazaköltözött. Reklámokban is szerepel, de ő inkább tanítani szeret. Könyv, film készült róla, jelenleg négy tárlata látható.

Ezek is érdekelhetnek