Taxikkal a csatába

A legföljebb tíz lőerős motorokkal hajtott taxik kezdetben még alig múlták fölül az ügetésre fogott lóval vontatott hintók sebességét, ám hamar népszerűvé váltak, mert bárki igénybe vehette őket, már nemcsak a gazdagok élvezhették az automobil nyújtotta luxust.
Az amerikai példa erjesztően hatott; a következő években sorra alakultak taxitársaságok Európa nagyvárosaiban is. (Hazánkban 1913-ban jött létre az első személyautó-fuvarozó társaság, a Haltenberg Samu által alapított Szürke taxi.) Volt rá eset, hogy még harci szolgálatra is bevetették a kockás ármádiát. Az első világháború kitörésének évében, 1914 szeptemberében a francia katonák Gallieni tábornok parancsára ezer párizsi Renault taxival vonultak a Marne folyóhoz. A sereg megütközött a németekkel és visszavonulásra kényszerítette őket.
A különböző típusú és színű első taxik feliratokkal hívták föl magukra a figyelmet, majd hamarosan megjelentek a kockás matricák, amelyek általánosan elfogadott, egyezményes jellé váltak. (A híres New York-i sárga taxik 1967 óta léteznek, amikor is a város vezetése törvényben írta elő a sárga szín kötelező használatát.) Kezdetben az úgynevezett taxaméter mérte a megtett utat, ennek alapján fizetett az utas. Az első mérőeszközt a korszerűbb taxiórák követték, amelyek nemcsak az utat, az időt is rögzítették. Napjainkban korszerű, pontos (számkijelzős) digitális mérőeszközökkel fölszerelve futnak a taxik, némelyekben már hitelkártyával is lehet fizetni. A tarifák helyek és országok szerint változnak, de sehol sem olyan olcsók, hogy nagy meggondolatlanságra csábítanának. Kivétel talán az a német utas, aki - nyilván feltűnési viszketegségből - Mercedes taxival tette meg a dízel üzemű autók legutóbbi, 14 ezer kilométeres, Párizs-Peking maratoni távját, amiért potom tízmillió forintnak megfelelő eurót fizetett.