Anyanyelvi őrjárat

Pálvölgyi Kálmánné kozármislenyi levélírónktól idézem a következő sorokat:
"Mindnyájan ismerjük a hiábavaló fáradozást kifejező "falra hányt borsó" kifejezést. Csakhogy ezt nem szabad összekeverni a pusztába kiáltott szóval, mely Keresztelő Szent János szava, s igencsak nem hiábavalóság! Márpedig, sajnos, számtalan rádió- és tévéműsorban a másikkal azonos értelemben használják. Nem tehetnénk valamit ez ellen?"
Köszönöm a tanulságos kérdést, s válaszolok is rá ebben az anyanyelvi rovatban, abban bízva, hogy levélírónk is egyetért majd az alábbiakban mondottakkal. Azért kell olvasónk megértésére számítanom, mert a mai nyelvhasználatban már egyértelműen az a jelentése e szállóigének, amit ő kifogásol, vagyis ez: 'komoly figyelmeztetés, amelyre azonban senki sem hallgat; hatástalan felszólítás, tiltakozás'.
Korábban csakugyan nem ezt jelentette. Ez a szállóige egy bibliai, ószövetségi prófétának, a Kr. e. VIII. században élt Ézsajásnak (Izajásnak) a könyvében gyökerezik. A kérdéses rész, amely valószínűleg nem Ézsajástól, hanem egy tanítványától származik, a következő: "Egy hang hangosan: "Készítsetek utat a pusztában az Úrnak"." Innen vették át az evangélisták, Máté, Márk és Lukács, mégpedig immár Keresztelő Jánosra vetítve, így: "A pusztában kiáltónak szava: / Készítsétek az Úr útját, / egyengessétek ösvényeit!"
Nem kétséges, hogy ezek a sorok hatékony pusztai igehirdetésre utalnak, szó sincs bennük haszontalan, hiábavaló prédikálásról. Levélírónk ennek az újszövetségi idézetnek a tartalmát, a lényegét nagyon is jól ismeri. Csakhogy időközben, főleg amióta az idézetnek már csak ezt a kiragadott s némileg módosított részét emlegetjük: pusztába kiáltott (vagy kiáltó) szó, ez a szállóige egyre jobban elszakadt a bibliai szövegektől, értelme mindinkább eltolódott, s végül - a kiáltás visszhangtalanságát emelve ki - teljesen a visszájára fordult. Már nem arra utalt, amire az evangélisták céloztak, vagyis hogy Keresztelő János Judea pusztájában prédikált, hanem arra, hogy ezek a szavak csupán pusztába kiáltott, illetőleg kiáltó, azaz már eleve hiábavaló, eredménytelenségre kárhoztatott szavak. Ezért azt kell mondanom, hogy bármennyire igaza van levélírónknak az idézet eredeti jelentését illetően, napjainkra ez a szállóige már megmásíthatatlanul éppen azt jelenti, amitől levélírónk szeretné minél jobban elhatárolni. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már minden ennek megváltoztatására irányuló próbálkozás csak falra hányt borsó, pusztába kiáltott szó.