Körözött bűnöző érezheti magát úgy, mint akkor én. Az idő tájt elbocsátási hullám söpört végig a kulturális intézményeken, s én azon a véleményen voltam, hogy bizony sok léhűtő kap fizetést könyvtárakban, művelődési házakban, azokért nem is kár. Árnyaltam is persze nézetemet, és korántsem állítottam, hogy mindenütt naplopók dolgoznának.
Nyitottam az ajtót, és nem fordulhattam vissza, mert dolgom volt ott. A könyvtárosok persze nekem estek, hogyan is írhattam ilyeneket. Érveltem, vitatkoztunk, s a végén azt mondták, igazam van.
Mostanában is elbocsátások zajlanak a közszférában. Akik veszélyben sejtik állásukat, panaszkodnak, siratják intézményeiket. Aggódnak, mi lesz nélkülük a magyar társadalommal.
Kultúrában mozogva naponta tapasztalom, mennyi üresjárattal, mekkora hozzá nem értéssel dolgoznak sokan (számosan kitűnő munkát végeznek!), és bár mindenki siránkozik, hogy kevés a pénz a kultúrára, azért tudjuk, mekkora pénzeket tapsolnak el színes lufikra.
Nem attól tartok hát, hogy a "karcsúsítás" után elhal a közművelődés, inkább abba gondolok bele, milyen kulturális életünk lehetne, ha intézményeink hatékonysága jobb lenne. Mondjuk ugyanennyi pénzből, ugyanennyi státussal kétszerese a mostaninak. Mert lehetne.
S még akkor is maradna idejük bőven az ott dolgozóknak, hogy munkaidőben fölháborodjanak ezen az íráson, s az intézmény fénymásolóján sokszorosítsák - mint egy körözőlevelet.
