Az én képernyőm

Nem kisebb feladatra vállalkozott a közszolgálati tévé, mint hogy - az egész évi ünnepléshez kapcsolódva - kiválassza az elmúlt ötven év legjobb dalát. Talán nem is ezt a célt kellett volna megjelölni, hiszen ennek tükrében nevetséges, hogy az Oh, kisleány vagy a Lazítani bekerülhetett a döntőbe. Találóbb lett volna a kedvencünket vagy a legnépszerűbbet keresni. Így is igencsak esetlegesen jött össze a döntős lista, s mindenki felsorolhat kapásból másik tizenkettőt, amely éppígy vagy még több joggal kerülhetett volna döntőbe. Ezért aztán meglepő módon nem egy Máté Péter-, Szörényi-, Demjén-, Zorán- vagy Presser-dal lett az első, hanem egy nem rossz, de nem is különösebben nagy durranás Neoton-sláger. A Holnap hajnalig sikerében oroszlánrésze volt az ifjú babaváró házaspár, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán fergeteges előadásmódjának, sugárzó tehetségének.
De nem is érdemes ezen mélázni. Tegyük túl magunkat a rémséges műsorvezető páros teljesítményén is. A fiatal Harsányi Levente erőltetett poénjai s a nálánál jóval idősebb Korda György lassan forgó nyelve valójában illett is az egésznek a hangulatához, ők olyanok voltak, mintha itt felejtődtek volna 1975-ből - úgyhogy ily módon éppen megfelelő választásnak bizonyultak. Felejtsük el a nagy öregeknek a döntő mélypontjának számító produkcióját is! Ahogy például Aradszky énekelte Győzike nótáját, arra az egyetlen jelző csak az lehet: szánalmas. Payer Öcsi megjelenése, hangja, előadásmódja már harminc évvel ezelőtt is ciki volt - hát még ma... Bizony e nagy öregeknél fényévekkel jobban énekeltek a fiatalok, az igazán nagy elődökhöz - Cserháti Zsuzsához, Máté Péterhez, Koncz Zsuzsához - méltón, s csak kicsit a maguk egyéniségéhez szabva adták elő az örökzöldeket. Amúgy meg az ember elgondolkodhat azon, hogy akár Cserháti, akár Máté Péter dalai és előadásmódja milyen modernnek és érvényesnek hat ma is, s mindketten népszerűbbek, divatosabbak, mint életükben bármikor...
Összegezve: végül is egész jó kis műsor volt ez az ötvenéves visszatekintés. Az ember sokszor érezte a ráismerés örömét: jé, tényleg, ez is milyen jó dal volt! S ha néha vigyorogtunk is azon, miféle számok lehettek slágerek a maguk idejében, azokat sem kell szégyellni. Azok is mi voltunk.