Kis Picasso

Meg aztán nem hoznak haza díjat Washingtonból, a Nemzetközi Gyermekművészeti Alapítvány (ICAF) sporttal kapcsolatos pályázatáról, amelyre hárommillióan küldtek alkotásokat a világ minden tájáról, de Magyarországról egyetlen gyerek, a miskolci Kovács Attila Roland került be a legjobb száz közé.
Nagy kaland volt a washingtoni díjátadó fesztivál, ahová nővérével és mamájával utazott, a család ugyanis még sohasem járt Amerikában. A washingtoni magyar nagykövet festményt kapott ajándékba Attilától, meg egy színes katalógust a Miskolcon eddig kiállított képeiről. Simonyi András az alkotást meglátva, meglepődve kiáltott fel: „Te aztán mindenkinek meglódítod a fantáziáját! Micsoda alakzatok, milyen lángoló színek!”
Szobájának falain festményei, kedvenc poszterei függnek, a padlón legokupacok hevernek. Tőmondatos válaszai szerint „kézügyességét” közgazdász-tanár apukájától örökölte, aki fiatalkorában maga is festett, szobrokat készített, mára pedig régi képek restaurálása lett a hobbija. Egyszer éppen egy lovas képet javítgatott, amikor fia megkérte, hadd segítsen. Állítólag olyan jól sikerült, hogy a kisfiú kapott egy üres vásznat: fessen rá, amit akar. Ez másfél éve volt. Azóta már több mint hetven olajképet készített és halmozott fel. Mindig egyedül alkot, ilyenkor nem tűr meg maga mellett senkit.
Több kiállítása volt már Miskolcon, legutóbb a megyeháza galériájában. Most egy Los Angelesben élő hölgy tervezi , hogy az ottani galériájában bemutatja a kissrác képeit. A témák maguktól jönnek: barátság, vidámság, szeretet, természet. Szereti a világító színeket, így a tengerkéket vagy a trópusok meleg árnyalatait. Mondták munkáiról azt is, hogy „sajátos képi világot alkotnak”. Különleges tehetségéről, életéről, szerényen, annyit mond: „Apu csak akkor enged festeni, ha megtanultam a leckét. A nővéreim, akik már huszonévesek meg az anyukám engedékenyebbek. Különben nem vagyok csodagyerek. Csak kicsit más, mint a többiek, mert egyedül én akarok közülük festő lenni.”