Anyanyelvi őrjárat

Olvasóink minden bizonnyal jól tudják, hogy egy-egy szavunk megalkotójának nevét általában ugyanúgy nem ismerjük, mint ahogy például közmondásaink, szólásaink szerzőinek kilétéről sincs tudomásunk. De ahogy az utóbbi esetekben is vannak kivételek, úgy, bár jóval kisebb számban, a szavak között is akadnak olyanok, amelyeknek ismerjük a megalkotóját.
Citrancs. A szót a sokak által mindmáig idegennek érzett grépfrút magyarításául alkotta meg a citrom és a narancs összeházasításával az éppen 30 éve elhunyt, matuzsálemi kort megért költő, író, Falu Tamás. Bár szótárainkban benne van a szó, aránylag kevesen használják. Alkotója azonban büszkén vállalta az apaságot, még verset is írt róla. Íme: „A citrancs szót én alkottam, / grape-fruit volt a neve, / mert a magyar szónak is van / vitaminos leve. / Költő vagyok, sok szót írtam, / nem vagyok névtelen,/ de lehet, hogy majd csak egy szó / tartja fenn a nevem.” Most legalább ezzel is emlékezhetünk a költőre!
Halandzsa. Az értelmes beszédnek ható, de valójában értelmetlen, zagyva szövegnek Karinthy Frigyes által alkotott, szemléletes megnevezése. Karinthy nemcsak a szót alkotta meg, hanem ő a halandzsaszövegek első mestere is. Jeles költőink közül többen is írtak esztétikus halandzsaszövegeket: Vas István, Kálnoky László, Weöres Sándor stb. A szónak ma már ’mellébeszélés’ jelentése is van.
Higany. A szót Bugát Pál orvosprofesszor, a XIX. század egyik  legismertebb nyelvújítója alkotta meg az ezüstszínű,  szobahőmérsékleten folyékony fém megnevezésére a híg melléknév és az -any képző összekapcsolásával. A nyelvújítók számos más kémiai elem nevét is megpróbálták hasonló módon, az általuk nagyon kedvelt -any, -eny képzővel kifejezni (éleny ’oxigén’, iblany ’jód’, szikeny ’nátrium’, timany ’alumínium’ stb.), de a higany-on kívül csak a horgany maradt meg, az is csupán másodkifejezésként a cink mellett.
Könnyelmű. Ez is nyelvújítási szó. Előtagja a könnyű melléknév csonkított változata, az elmű rész pedig az ismeretlen eredetű, de nyelvünkben már a XIV. század óta meglevő elme főnév ű képzős származéka. Ez az elméjű-vel azonos szerepű, sajátos elmű forma már a XVI–XVII. században is élt, s a nyelvújítók különösen kedvelték, amint ezt az általuk alkotott, de mára már elavult lángelmű, szabadelmű szavak is mutatják. A könnyelmű ma is vígan él. Talán azért, mert a nyelvújító Kazinczy Ferencnek az alkotása, de megmaradásában szerepe lehetett Jósika Miklós Könnyelműek című, 1837-ben megjelent regényének is.