Köztünk élő főnemesek

Palotában gyűltek össze a vendégek. A Magyar Állami Operaház Székely Bertalan terme zsúfolásig megtelt, pedig „csak” egy könyvbemutatóról volt szó. Persze nem véletlenül választották az előkelő helyszínt, hiszen a történelemből ismert főnemesi családok sarjaira sokan kíváncsiak voltak, kiváltképp a sajtó képviselői. Ha belegondolunk, tényleg ritka egy ilyen alkalom, mivel a ma élő arisztokraták nemigen szoktak egymással találkozni.
Hogy most mégis együtt voltak, az lényegében Adonyi Sztancs Jánosnak köszönhető. Kollégánkat a kíváncsiság hajtotta, amikor két éve felkereste Károlyi grófot, hogy riportot írjon arról, miként éli a hétköznapjait családja fóti kastélyában, ahol manapság csupán bérlőként húzódik meg. Nos, a találkozó élménye fellelkesítette a riportert, és más főurakhoz is bekopogtatott. Írásai megjelentek lapunkban. Aztán felvetődött a gondolat, érdemes lenne ezeket egy csokorba gyűjteni, persze sok-sok archív fotó kíséretében.
S ha már arisztokratákról van szó, a könyv is elegáns lett. A beszélgetésekből kirajzolódik a múlt, a családok közös sorsa. Szinte mindannyiukat meghurcolták a háború után, elkobozták vagyonukat, emberileg is megalázták őket. Velük kapcsolatban tényleg igaz: a nulláról kellett kezdeniük, ráadásul többüknek távol a hazától, emigrációban. Emberi méltóságuk, kitartásuk, felkészültségük segítette a túlélést, ezeket nem tudták elvenni tőlük.
Nem akármilyen ősökkel dicsekedhetnek a kötetben szereplő főnemesek. Gudenus János például a szigetvári hős, Zrínyi Miklós leszármazottja, de erről csak pannonhalmi bencés gimnazistaként hallott először. A család arisztokrata mivoltáról csupán érintőlegesen tudott, amikor egy-egy jelesebb összejövetelen előkerültek a címeres evőeszközök… Az első magyar kormány mártír miniszterelnökének famíliájából való a komoly tekintetű Batthyány Bálint. Maga a gróf úr így figyelmezteti Svájcban élő gyerekeit: „Ha Magyarországon jártok, soha ne blicceljetek a villamoson, mert egy Batthyány nem tehet ilyet!” Bizony, nem mindegy, milyen képet alkot magáról egy arisztokrata.
Gróf Nyáry János önmagát buktatta le a hatvanas években. Állt az üzemi brigádjával az ajtóban, éppen ebédelni indultak, mikor a párttitkár megpaskolta a vállát, ideje volna már belépnie a kommunista pártba. Erre Nyáry azt találta mondani: „Az a baj, hogy én gróf vagyok!” Megfagyott a levegő, mindenki a másikra nézett, mígnem gejzírszerűen kifakadtak: „Milyen marha jó vicceket tudsz te kitalálni, Nyáry!”
Adonyi Sztancs Jánosnak huszonegy arisztokrata tárulkozik ki. Valamennyien olyan bölcsességgel szemlélik családjuk és a maguk sorsát, amire csak azok képesek, akik évszázadok tapasztalatát tudhatják magukénak, akik a kultúra magas fokára jutottak. A riportok tele vannak történetekkel. Olyanokkal, melyeket eddig többnyire csak a családi legendárium őrzött. Arra is fény derül, hogyan és miből élnek manapság a főnemesek, kölcsönöz­e nekik tekintélyt a történelmi nevük, vagy más arcukat akarják mutatni. Ebben a könyvben igaz arcukat mutatják.