Anyanyelvi őrjárat

Még december utolsó napjai egyikén kaptam Szalai Sándorné pécsi olvasónktól a következő érdekes kérdést:
„A kórházösszevonásokról hallgattam pár napja egy tanulságos beszélgetést az újabban mr1-nek becézett Kossuth rádióban, s eközben nagyjából ez a mondat ütötte meg a fülemet: »igen sok jó képességű leányzó még nem tudja, januárban hol fog dolgozni«. Ápolónőkről, nővérekről volt szó, ezt jól meg is értettem, de nem tudtam s azóta sem tudom: miért mondanak egyesek leányzót a lány vagy leány helyett?”
Nem csodálom, hogy levélírónk felfigyelt a leányzó szóra, mert valóban elég szokatlan, ráadásul pedig valamilyen sajátos – régies, olykor pedig tréfás – ízét érezzük.
Természetesen a leány szavunk az alapja. Ez ősi szavunk, mégpedig minden valószínűség szerint egy mára már elhomályosult összetétel. Első tagja egy ugor kori, a magyarral rokon vogul nyelvből is kimutatható szó, amely azt jelenti: ’gyenge, fiatal’, a második pedig alighanem azonos az uráli eredetű anya szó tövével. Már legrégibb nyelvemlékeink egyikében, az 1055-ből származó Tihanyi alapítólevélben is előfordul, s már a XVI. század elejétől kezdve vannak adataink a leányzó formára is, amely felkeltette levélírónk érdeklődését. Íme, egy helyesírása tekintetében a mához igazított részlet az 1524–1527 között született Érdy-kódexből: „Senki sem ismeri vala, hogy leányzó személy volna”.
Hogy hogyan alakult ki ez a meglepő forma? Úgy, hogy volt egy ’fiatal leánnyá serdül’ értelmű leányzik igénk is, s ennek főnevesült igeneve a leányzó. A leányzik ige mára már eltűnt ugyan nyelvünkből, de létezett. Ballagi Mór 1873-ban írt nagy értelmező szótárában még megtaláljuk a következőképpen: leányzik: ’serdülő leánnyá leszen, a leány a gyermeki korból kilép’. Mellette ott van ez is: leányzó: ’fiatal serdülő leányka’.
Szerkezetét tekintve milyen szó tehát a leányzó? Nagyjából olyan, mint a vagyonából vagy alkalmi jövedelméből élő személyt jelentő magánzó szó, amelynek alapigéje, a magánoz szintén kiszorult már a nyelvből, de a régebbi szótárakban még benne van.
Természetesen jó, ha egy-egy szónak ismerjük a múltját, meg tudjuk magyarázni, hogy jött létre. Örülök, hogy segíthettem. De el kell ismernem, hogy ha nem tudtam volna érdemben válaszolni, akkor sem lett volna jogom kifogásolni a kérdezett szót, azaz – most tudatosan élek ezzel a napjainkban divatos kifejezéssel – az sem változtatott volna a leányzó fekvésén.