Anyanyelvi őrjárat

Egy rádiós ismerősöm kérdezte tőlem a minap: „Nemegyszer hallom ezt: nagy garral. Nagyjából értem is. Azt jelenti: ’nagy hűhóval, hangoskodva’. De mi az a gar?”
Csakugyan, mi a garral szóalak alapja? Nem könnyű a válasz, mert önmagában nem él a szó, de Ballagi Mór 1873-ban megjelent szótárában azért benne van. A szótár tájszónak minősíti, jelentését pedig így adja meg: ’büszke fennhéjázás, elbizottság’. Egyébként van garos is. Jelentése: ’gőgös, fennhéjázó’.
További „alap”-firtató kérdések következnek. „Gyakran használjuk ezt a szót: inkább. Nem kétséges, hogy egy középfokú alak. Értelme: ’nagyobb mértékben’. Jó, jó, de mi az alapfoka?”
Ravasz kérdés! Természetesen nem az inka népnév rejtőzik benne, hanem jó melléknevünk! A jó ősi, ugorkori szavunk, a rokon népek nyelvében még egy m hangot is találunk a végén. Ebben a valóban középfokú alakban valamilyen módon megőrződött ez az m(n) is. Kódexeinkben az inkább mellett még jonkább alakban is felbukkan. Azt jelentette: ’jobban’. Ez lényegében azonos is az inkább mai jelentésével.
„Sokszor halljuk, mondjuk: ripityára tört. De van-e egyáltalán ripitya?”
 Nincs, de alapja mégis van a szónak, mégpedig a nép nyelvében élő rapacs – ripacs. Jelentései: ’göröngy, egyenetlenség, érdesség, himlőhely, ragya’. Ezzel függ össze ’egyenetlen, rücskös felületű, himlőhelyes’ jelentésű ripacsos szavunk is. Azt, hogy ma hatásvadász, rossz színészt is jelent a ripacs, Szigeti Józsefnek köszönhetjük, aki Csókon szerzett vőlegény című vígjátékában egy kóbor, lezüllött színésznek adta ezt a nevet. A ripityára második i-je pedig hangtani hasonulás eredménye.
Végül még két rövid kérdés egyszerre: „Sebtében, stikában. Értjük őket, de mi a sebte, és mi a stika?”
Ezek is csak látszólag alap nélküli szavak. A sebtében szónak nem a sebte, hanem a seb szótő az alapja. Csakhogy nem a ’sérülés’, hanem a ’sietség, gyorsaság’ jelentésű seb! Sebbel-lobbal szavunkban és a ’gyors’ jelentésű sebes melléknévben is ez a seb rejlik. A stika pedig a jiddisből átvett, ’csend’ jelentésű stika, stiké szóval azonos. Azt jelenti. ’titokban, lopva’. Első hazai adata A magyar tolvajnyelv szótárából való, 1924-ből. Ott még nem stikában, hanem stikében alakban szerepel.
Sebtében, azaz ’nagyon sietve’ most ennyit az „alaptalan” szavakról!