Anyanyelvi őrjárat

Az egyik hazai kereskedelmi tévécsatorna valamelyik népszerű műsorának csinos közreműködője a műsor előzetesében már jó idő óta rendszeresen így köszön el nézőitől: Viszlát! Bár a nem tegező viszonyban levők általános elköszönő formulája udvariasabb volna teljes vagy legalább pusztán névelőjét vesztett változatában (A viszontlátásra!, illetőleg Viszontlátásra), ez a régebben erősen bizalmas forma is egyre terjed, s az említett műsorbeharangozók „jóvoltából” alighanem még népszerűbb lesz.
Talán érdemes megemlítenem, hogy egy ismert férfi tévészemélyiségünknek pedig a Kezét csókolom! köszönésforma elterjedésében van alighanem jelentős szerepe azáltal, hogy műsoraiban a nőket rendszeresen ezzel a formával tisztelte/tiszteli meg. Ez utóbbit én inkább erénynek, érdemnek tekintem, mint vétségnek, a Viszlát! ilyen módon való terjesztéséről pedig az a véleményem: ártani nem árthat.
Ha általános elterjedtségűvé válik, előbb-utóbb feltételezhetően eltűnik belőle az a túlzott fesztelenség, a még megengedhetőnél is nagyobb fokú közvetlenség, amely ma még jellemzi. Éppen ezért én a továbbiakban nem is ennek az egyre inkább tért hódító köszönésformának az értékelésével foglalkozom, hanem azt mutatom be olvasóinknak, hogy ez a terjedőben lévő szóösszerántás révén alakult viszlát forma korántsem példa nélküli nyelvünkben.
Kezdjük a csiborral! Ez a domború hátú, fekete vízibogarat jelentő szó szintén szóösszerántással keletkezett a nyelvújítás korában, mégpedig a csíkbogár összetételből. Ez utóbbi ma is él, de más jelentésben, fajtanévként, a vízibogarak egész családját jelentve.
Következzék az elnök! Jelentését mindenki ismeri, de azt talán nem, hogy ez a szó egy korábbi elölülnök összetételből alakult ugyancsak szóösszerántás következtében.
Ide kívánkozik indok szavunk is, amely a korábbi indító ok szószerkezet összevonása nyomán alakult ki. Ez utóbbinak származékaként megszületett az indokolás is, de jó tudni, hogy a kettő nem ugyanazt jelenti. Az előbbi: ’ok, érv’, az utóbbi : ’magyarázat’.
Lám, milyen sok ilyen keletkezésű szavunk van! Közéjük tartozik maga a lám is, amely a XV. században formálódott ki a lát igének látom igealakjából. Itt az összevonás szófajváltással is párosult.
Na és a levlap? A levelezőlap szóból alakult szintén összerántással, s bár még kissé bizalmas ízű, a beszélt nyelvben már általánossá vált. Majd az idő megmutatja, hogy példáját követi-e a viszlát is.