Anyanyelvi őrjárat

A valaminek a hiányát kifejező, úgynevezett fosztó-, illetve tagadó képzőnek sokszor vesszük hasznát szóban és írásban egyaránt. Csak néhány példa, mutatóba: alaptalan vád, íratlan törvény, jeltelen sír, viszonzatlan szerelem.
Eszem ágában sincs olvasóink kedvét elvenni e képző használatától, hiszen nyelvünk remek eszköze ez, csupán arra igyekszem felhívni figyelmüket, hogy néha olyankor is fel-felbukkan, amikor ez a használat nem teljesen egyértelmű, s ezáltal zavart okozhat. Ilyenkor más megoldást érdemes választanunk, például a nem tagadószó vagy a nélkül névutó segítségével. Néhány példán mindjárt szemléltetem is, mire gondolok.
Egy napilapból idézem a következő mondattöredéket: „(X. Y. szerint) más magyar és nyugati vállalatok kamionjait is oktalanul zaklatják az orosz vámosok.” Elismerem, így is megértjük, de egy kissé zavaró ez az oktalanul forma. Igaz ugyan, hogy az oktalan szó egyik jelentése: ’alaptalan’, de ’értelmetlen, ostoba’ jelentése is van, s ez ide nem egészen illik. Én inkább így írtam volna: (a kamionosokat) ok nélkül zaklatják a vámosok.
A második példát Ballai Péter levélírónktól idézem. Ezt írja: „Nemrég a rádióban egy »hazánkban még láthatatlan film«-ről beszélt a riporter. Pedig ez a film nem láthatatlan még hazánkban sem, csupán nem láthatjuk, mégpedig azért nem, mert még nincs itt nálunk.” Ugye, érdekes észrevétel? És helyes is, noha ezt a finom megkülönböztetést még szótáraink sem teszik meg! A minden tekintetben jó, még az apró árnyalatokat is fegyelembe vevő megoldás az lett volna, ha a riporter a „hazánkban még nem látható film”-ről szólt volna.
Nekem pedig egy televíziós hírműsorból nemrégiben ez a mondatrészlet ütötte meg a fülemet: „A tárgyalás a vitázó felek végtelen kölcsönös vádaskodása jegyében zajlott le.” Jó, jó, de a végtelen szónak van egy ilyen, egészében véve igen pozitív kicsengésű jelentése is: ’roppant nagyfokú, rendkívüli’ (végtelen jóság, végtelen szelídség). A hallott részlethez ez nemigen illik. Oda jobb, kifejezőbb lenne az ilyenféle, főleg a végtelen hosszúságot érzékeltető megfogalmazások egyike: „a tárgyalás a vitázók vég nélküli, se vége, se hossza, vagy akár soha véget nem érő vádaskodása jegyében zajlott le.”
Remélem, az én kis írásomat olvasóink nem az utóbbi megjelölések valamelyikére „érdemesítenék”!