Bűntudat és bűnbocsánat

Régóta kíváncsi vagyok Szécsi Katalinra. Hogyan éli mindennapjait a Nagy Találkozás után…
Ki ne emlékezne rá, hiszen az egész országot szíven ütötte évekkel ezelőtti televíziós szereplése. A Sváby-stáb elvitte Amerikában élő édesanyjához, akiről hosszú évtizedekig semmit nem tudott. Kicsi volt még, akárcsak öccse, Palika, amikor 1956-ban külföldre távozott. Csak nagyobb lányát cipelte magával, de tőle is megszabadult, a bécsi vasútállomáson egyszerűen „elvesztette”. Hogy ki miként élte az életét, milyen sok megaláztatást és nélkülözést kellett elviselniük az itthon hagyott árva gyerekeknek, hogyan tudott sikeres énekessé válni az anyai szeretetet nélkülözni kényszerülő, öngyilkosságból öngyilkosságba menekülő fiú, miféle láthatatlan szálak kötötték össze a két testvért – mindezeket Szécsi Katalin részletesen megírta Palika című könyvében. A riportfilmben pedig láthattuk a világ legérdesebb lelkű édesanyjának vívódását, ahogyan lánya fokozatosan feltárja előtte eldobott gyerekeinek múltját, és feltettük magunkban a kérdést, létezik-e bűnbánat és bűnbocsánat.
Természetesen ezt is szóba hoztuk beszélgetésünk során. Választ kerestünk arra, mi lehet Szécsi Pál titka, hogy halála után több mint harminc évvel még mindig szeretik az emberek, a róla írott színdarab sikeres, dalait újra és újra előveszik. Nem hagyhattuk ki a tragédiákat sem, az énekes nagy szerelme, Domján Edit, majd Palika elvesztését Szécsi Katalin máig nem tudta feldolgozni, élete végéig nyomni fogja a lelkét. Azt gondoltam, ezekről írok majd, de egy lényegtelennek és túlságosan egyszerűnek látszó kérdés után megváltozott az eredeti tervem. A kérdés pedig így hangzott: „Miért költözött Kecskemétre?”
Szécsi Katalin arra kért, kapcsoljam ki a magnót. Gyakori, hogy ilyenkor meséli el a riportalany azt a történetet, amit valójában érdemes lenne megírni. Most is így esett. Megdöbbenve hallgattam őszinte életmeséjét, ami rettenetesen hasonlít egy másik életmeséjére. Egyre csak az járt a fejemben, hogy jó lenne olvasóinkkal is megosztani. Megittuk a kávét, elköszöntünk egymástól. Abban maradtunk: alszunk rá egyet, és néhány nap múlva visszatérünk a témára.
Mintha a sors akarta volna úgy, hogy Szécsi Katalin hazafelé tartva véletlenül összefusson a lányával. Andreával, aki miatt Kecskemétre költözött, és akivel finoman szólva sosem volt felhőtlen a kapcsolata. Hosszú ideje nem találkoztak már, most azonban egy virágboltban nem tudták és nem is akarták kikerülni egymást. Este még telefonáltak is, aztán megint. Volt mit megbeszélniük egymással.
Szécsi Katalin úgy döntött, szembenéz a múltjával. Hálás azért, hogy beszélgetésünk napján „visszakapta” a lányát. Ha aznap nem mozdul ki otthonából miattam, ez nem történik meg. Bizalmába fogadott, és már ő szeretné, ha megírnám, sorsa kicsit hasonlít az édesanyjáéhoz. A tét mindkét esetben az eldobott és megtalált élet.