Babér járt a Balatonért

Tüntessék ki évente húszezer és tízezer forintos díjakkal az ország legkiválóbb tudósait, alkotóművészeit, azokat a mérnököket, orvosokat, pedagógusokat, ipari munkásokat és földműveseket, akik az ország újjáépítésének sikeréhez kiváló egyéni teljesítményekkel különösképpen hozzájárultak. A jutalomdíjak Kossuth nevét viseljék. Az első díjak szétosztása 1948. március 15-én történjék, hogy ezzel is méltóképpen járuljunk hozzá a ’48-as centenáriumi megünnepléshez – így szól az eredeti javaslat, melyet az akkori parlament egységesen megszavazott.
– Első alkalommal száztíz Kossuth-díj talált gazdára, majd fokozatosan csökkentették a kitüntetések számát, 1960-ban mindössze tizenkilencet adtak át. Változott az ünnepi alkalmak gyakorisága is, 1963 és 1988 között csak két-háromévenként adták át a rangos elismerést. A Kossuth-díjnak 1963-ban lett egy testvére is, az Állami Díj. Az utolsó közös ceremóniát 1988-ban tartották. A politikai vezetés nem volt elégedett a kitüntetési rendszerrel, megszüntették az Állami Díjat és a Kossuth-díj jövője is kérdésessé vált – meséli Gyuricza Péter újságíró; ő a szerkesztője a közeljövőben megjelenő két vaskos kötetnek, melyben nemcsak a díjak története elevenedik meg, hanem az összes eddigi kitüntetett is felsorakozik.
A rendszerváltás után, 1990 januárjában valaki azt javasolta a parlamentben, hogy kereszteljék át a Kossuth-díjat Széchenyi-díjra. Nagy vita kerekedett belőle, végül megegyeztek abban, hogy létrehozzák a Széchenyi-díjat, amit a tudományos haladásért végzett munkáért ítélnek oda.
Igazi kortörténet rajzolódik ki a díjazottak kiválasztásának indoklásából. Bogdán József földművest és társait például azért tüntették ki, mert „három esztendővel ezelőtt nem volt semmijük, ma tizenegy traktorral végzik a szántást”. Tar Lajos tótkomlósi, majd békéscsabai iskolaigazgató érdeme az volt, hogy eredményesen alkalmazta a szovjet pedagógia és Makarenkó elveit. Déry Tibort a Befejezetlen mondat című regényéért csupán megosztott díjjal jutalmazták, Füst Milánnal kellett osztoznia. Kisfaludy Strobl Zsigmond szobrászművész Sztálin hetvenedik születésnapjára készített szobráért érdemelte ki első Kossuth-díját, amíg Egry József festőművész „csak” azért, mert gyönyörű, és értékes képein „a Balaton tájának hangulatát örökíti meg”.
Az állami díjasok közül a sztahanovista esztergályos, Kiszlinger József 185 százalékos átlagteljesítményével, a sztahanovista lakatosgyalus, Pióker Ignác három éve tartó selejtmentes munkájával hívta fel magára a figyelmet. Gerő Ernő pénzügyminiszter a „világszerte megcsodált magyar újjáépítés” szervezőjeként kapott elismerést. És egy rendhagyó díjazott: Rákosi Mátyás testvére, Bíró Ferenc mérnök, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. vezérigazgatója is bekerült a kitüntetettek közé, mivel „példát mutat a magyar ipar munkásigazgatóinak” – na de neki jó protektora volt…
– Kutatásaim során arra vonatkozóan is találtam dokumentumokat, hogy felmerült néhány személy Kossuth-díjának visszavonása. Ez az ötvenes évek elején egy alkalommal, Nagy Gábor trösztigazgató esetében meg is történt, mert a sajátjaként hangoztatott barnaszén-elgázosítási eljárásról kiderült, hogy nyugatnémet szabadalom – mondja Gyuricza Péter. – Az 1956-os forradalom után, 1957-ben és 1959-ben is megfogalmazódtak a párt vezető testületében olyan javaslatok, hogy vissza kell vonni azoktól a kitüntetést, akik szerepet vállaltak a forradalomban, többek között Szörényi Évát, Méray Tibort, Háy Gyulát, Déry Tibort akarták így büntetni; ám hivatalos intézkedést bizonyító iratok nincsenek.