Igazságok hazugsághálójában

– Ön költő vagy szövegíró?
– Költő az, akinek veretes gondolatai nyomtatásban jelennek meg, a dalszövegíró pedig a zeneszerzővel együttműködve énekelhető ritmusos szöveget állít elő. Magamat ez utóbbi közé sorolom. Az a műfaj, melyben létezem, irodalmi és zenei értelemben is inkább iparművészet, hiszen mindennapi használati értékekkel rendelkező, sokszorosítható produktumokat állít elő.
– Dalszöveg és dalszöveg közt is van színvonalbeli különbség…
– Ebben a műfajban előfordulnak nagyon jó szakmai tudással rendelkező iparosok és magas művészi színvonalon alkotók. Ez a két kategória időnként egy személyen belül is keveredik. Abban is biztos vagyok, nehezen találnánk olyanokat, akik minden munkájukat egyforma lelkesedéssel vállalnák. Ellenben ha azt kérdezné, hogy van-e költészet a popdalokban, és ismerek-e nagymestereket, egyértelmű választ adnék.
– Akkor neveket várok!
– Például Sztevanovity Dusán, Horváth Attila, vagy éppen Bereményi Géza.
– Szerénysége semmit nem változott, én a felsorolást megtoldanám az ön nevével. Amikor leül szöveget írni, gondolom, nem úgy kezd neki, hogy „én most verset írok”.
– Egyáltalán nem. A szövegíró érzelmi töltéssel rendelkező zenei szerkezetet lát el énekelhető szavakkal, melyek szerencsés esetben jelentenek is valamit. A költő kötöttségek nélkül, szabadon teremti a verset, ami nyomtatott formában jelenik meg. Az én teóriám szerint: kezdetben vala az énekelt, ritmusos szöveg, mint minden másnál jobban kötődő emberi kommunikációs lehetőség. Sokáig együtt élt a zenei és a verbális kifejezés. A Gutenberg-galaxis kialakulásától kezdve, vagyis a könyvnyomtatás megjelenésével a dalok szövege levált a zenéről és írásban kelt önálló életre.
– Keletkezésük mindig elválaszthatatlan volt a zenétől?
– Gyanítom, hogy igen. Balassi Bálint például odaírta, milyen dallamra szerezte a versét. De gondoljunk csak a szonettre, ami elnevezésében is utal a formára. (A szonett dalocskát jelent – A szerk.) Ilyen értelemben a ritmusos előadásmód is zenei forma, például a skandálás, amikor a szöveg saját meghatározott ritmussal rendelkezik.
– Nem véletlen tehát, hogy a vers könnyen énekelhető?
– Gyakran előfordulhatott, hogy kisebb, vagy akár nagyobb költők is valamiféle dalt dúdolgatva magukban, annak szerkezetére formálták ébredő gondolataikat. Néha lehet találgatni, melyik dalra írták a verset. Kiváltképp izgalmas ez a „játék”, amikor versekből állítunk össze lemezt.
– Minden vers megzenésíthető?
– Nem. Sőt az igazán jelentős verseket nem is szabad megzenésíteni, mivel megvan a tökéletességhez közeli belső harmóniájuk. Koncz Zsuzsa Arany Jánostól három balladát is elénekelt, A walesi bárdokat, a Szondi két apródját és a Vörös Rébéket, de csak ez utóbbiról mondanám azt, hogy jól sikerült. Az viszont kétségtelen, sok olyan emberhez jutottak el, akik egyébként nem biztos, hogy találkoztak volna velük.
– József Attila Kertész leszek című versét könnyebb volt befogadni énekelt verzióban, korszakos sláger lett belőle.
– Sikerének egyszerű a magyarázata: eleve „dúdolós” a vers. Még azt a szentségtörést is elkövettem, hogy bizonyos sorokat kiemeltem, és refrénnek használtam. A Dunánál című versét viszont eszembe nem jutna megzenésíteni. De ha már szóba hozta a befogadhatóságot, feltétlenül meg kell említeni Weöres Sándort, akinek a versei szinte kiáltanak a zene után. Halász Judit lemezein nagyon sok versét énekli.
– Úgy tudom, készül egy József Attila–Bródy János lemez…
– A Hangzó Helikon szerkesztője, Gryllus Dániel kért fel erre az albumra. Előveszem a korábbi dalokat és újakat is írok melléjük. Érdekes, hogy József Attila gondolatai ma is telibe találnak. Egyik kedvenc versem a Világosítsd föl gyermeked, soha nem mertem zenével közelíteni hozzá, de talán most megteszem, mert annyira a szívemből szól. A régi rendszerben megjártam vele, egyik nyilatkozatomban idéztem néhány sorát, komoly rendőrségi ügy lett belőle.
– Most már következmények nélkül idézheti…
– Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét – / mivelhogy rend kell a világba, / a rend pedig arravaló, / hogy ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad, ami jó. Hogy az ember a totális rendszerek között azonosságot tételezett fel, az harminc évvel ezelőtt felségsértés volt, és az a szomorú, hogy ma is kevesen látják a hasonlatosságokat. A mindenható állam eszméje mindenképpen a személyes szabadság korlátozására törekszik, bármilyen irányba is induljon el.
– Nemcsak József Attila gondolatai aktuálisak, hanem az ön által évtizedekkel ezelőtt leírtak is. Melyik az a dalszövege, amiről azt gondolta, hogy időtálló lesz?
– Még csak negyven éve vagyok a pályán… De ha már a hiúságomat legyezgeti, akkor bevallom: nem lehetek elégedetlen azzal, hogy különböző formákban is maradandó alkotásokat tudtam létrehozni. Ilyen például a Ha én rózsa volnék „népdalom”, melynek megvan a maga legendáriuma.  Említhetném a Micimackó időtállóságát is, de az Illés dalokat ugyanúgy, mint a Koncz Zsuzsának írottakat, vagy Halász Judit lemezeit. És persze az István, a király rockoperát.
– El tudja magáról képzelni, hogy a mai politikai-közéleti viszonyok közt olyan erős mondanivalója legyen, mint a hősidőkben?
– Úgy látom, hogy a régi mondanivalók sajnálatos módon még mindig érvényesek. De kétségtelen, hogy ma már nem szorul a dalszövegek sorai közé a szabad véleménynyilvánítás. Néha az az érzésem, hogy a hazugságok hálójából manapság nehezebb kibogozni az igazságot, mint abban az időben, amikor még a sorok között üzentünk.
– Miért nem hallunk mostanában Bródy Jánosról?
– Nehéz bevallani, de úgy tűnik, már nem én vagyok a fiatalság érdeklődésének középpontjában. Ami mostanában művelek, az inkább műfaji háttérmunka, nem hiányzik már annyira a reflektorok fénye. Néha ugyan felfedeznek maguknak, de ezt könnyen írhatjuk a retródivat számlájára.
– És a régi rajongók?
– Ha nem is olyan nagy számban, mint régebben, de azért ma is vannak előadásaim. Ahová megyek, ott összegyűlik a közönség, és nem érzem úgy, hogy nem szívesen hallgatnak. Egyébként az utóbbi időben három nagyon különböző lemezhez is volt közöm: Mahó Andreának, Halász Jutkának és a Bikininek is írtam dalokat. Némi szomorúsággal kell megállapítanom, hogy a showbusiness magába olvasztotta a valamikori szórakoztatóiparból kiemelkedett magasabb művészi célokat és törekvéseket szolgáló műfajt, manapság az előadó személye került előtérbe, a szerző, az alkotó nem annyira érdekes, főleg nem a szövegíró. Ezt el kell fogadnom, nincs is más választásom.

Bohanek Miklós felvétele