Anyanyelvi őrjárat

Arra a sajátos szóhasználatra, amelyről írok, úgy tíz-tizenöt éve figyeltem fel. Számomra addig az volt a természetes, hogy ha valaki a latin anno szóalakot használja, mindig melléje tesz egy évszámot is, tehát például így: anno 1956. Ennek jelentése: ’az 1956. évben’. Az ’év’ jelentésű latin annus szónak anno alakja ugyanis, amelyet latinos írásmódja ellenére mindig hosszú ó-val ejtünk, azt jelenti. ’évben’. A hétkötetes értelmező szótár rögzíti is ezt a használatot, amikor így ír róla: „anno [annó] hsz (csak utána következő évszámmal) (rég) – ”
Az Idegen szavak és kifejezések kéziszótárából pedig megtudhattuk, hogy a bizalmas nyelvhasználatban él egy latin-német hibrid kifejezés, az anno dacumál, amelynek jelentése: ’annak idején’.
„Anno dacumál”, azaz úgy másfél évtizede még úgy gondoltam, hogy az az évszámmegjelölés nélküli „anno”-zás inkább csak egyedi, alkalmi tévesztés, esetleg a tréfásnak, humorosnak érzett anno dacumál szándékos megrövidítése. Ez utóbbit már csak azért is feltételeztem, mert ennek torzított, anno decebál alakja is felbukkant olykor, különösen a tanulmányaik során a dák fejedelem nevével is megismerkedő diákok körében, s ez a forma valóban kirítt még az élőbeszédből is. Talán még az is elképzelhető – gondolom most –, hogy „A bűvös erszény és egyéb elbeszélések” című kötetében Krúdy Gyula is ennek az anno decebálnak az elkerülése végett írta ezt már 1909-ben: „anno, híres volt az a citromsárga macskanadrág”.
Most azonban már nincs értelme az ezen való töprengésnek. Megfigyeléseim, valamint egy-két egészen friss ezzel foglalkozó írás tanulságai alapján immár tényként állapíthatom meg, hogy bár erről az újszerű használatról még a szótárak sem vesznek tudomást, a melléje tett évszám nélküli anno már benne van a nyelvben. Ilyeneket hallunk, sőt olvasunk: „ott vadásztak anno az állami és pártvezetők…”, „a magam részéről én vettem anno a fáradságot…”, „a fotósok ezt anno kiegyenlítő hívásnak nevezték” stb.
Most bánkódjunk ezen, vagy inkább örvendezzünk ennek a jelentésmódosulásnak? – kérdezhetik olvasóink. Nos, ha arra gondolok, hogy ez egyrészt nem régies, mint a ma már kissé avíttnak tetsző anno 1956-féle, nem is szájbarágós, mint az ugyanazt kétszer is kifejező anno 1956-ban forma volt, ráadásul nem is túlságosan bizalmas, sőt szleng jellegű, mint az anno dacumál vagy az anno decebál, hanem olyan, amely akár még a publicisztikában is jó szolgálatot tehet, akkor egészében véve csak örülhetünk térhódításának.