Csíkék tovább húzzák

Két kecskeméti fiatalember, Csík János és Kunos Tamás húsz esztendővel ezelőtt zenekart alapított. Mindketten gyerekkoruk óta a népzene bűvöletében éltek, egyértelmű volt számukra, hogy ebben a műfajban próbálkoznak. A névadáson sem kellett sokat töprengeniük: Csík zenekar lettek. Hogy milyen magasra „húzzák a csíkot”, azt az elején még nem tudhatták, igazából nem is fogalmaztak meg célokat, csupán csak muzsikálni akartak. Az alapokat azért tisztázták: régi öregek nyomdokain haladni, s úgy játszani a tőlük ellesett népdalokat, ahogyan ők teszik; csak ez adhatja munkálkodásuk hitelét. Szép lassan beindult a szekér, bajai és kecskeméti néptáncegyüttesnek húzták, táncházat indítottak, kazettákat, cédéket adtak ki.
Aztán személyi változások következtek, jöttek-mentek a zenekari tagok, csak a két alapító tartott ki egymás mellett. Mígnem egyszer az ő útjaik is különváltak, és csak tíz év után találkoztak újra. Attól kezdve viszont ismét együtt vannak, és állandósult a csapat is. Beindultak a koncertek. Megtapasztalták, milyen nagy ereje van a népzenének, amire a közönség is vevő, biztatásuk nélkül nem tartanának itt. Tudják azt is, mennyivel nehezebb egy nagy színpadról meghódítani a nézőtéren ülőket, mint egy táncházban. Utóbbi közeg sokkal közvetlenebb, a résztvevők inspirálják egymást, fokozzák a hangulatot. Koncerten lassabban oldódik a publikum.
– Voltak nehéz pillanatok a zenekar életében és az én életemben is – árulja el Csík János. – De megtorpanást egyetlen szomorú közjáték sem tudott okozni. Elszántságot érzek magamban, és szeretem, amit csinálok, ráadásul hiszek benne. Mindig ezek lendítettek tovább. És nemcsak engem, hanem a többieket is.
Hat évvel ezelőtt, egy ködös novemberi napon a zenekarvezetőt baleset érte. Két főiskolás csoporttársával együtt Nyíregyházára tartott vizsgázni, ő ült a volánnál. Egyszer csak előzni kezdett egy kamiont, ami előtt még egy jármű haladt, de ezt csak akkor vette észre, amikor már késő volt. Szemből jött egy autóbusz, frontálisan ütköztek. Csodával határos módon mindannyian életben maradtak, amit a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetnek. A zenész emlékezetéből minden kimosódott, hogy mi is történt valójában, azt később mesélték el neki. Egy évig tartott a gyógyulás, ám a baleset nyomait máig kénytelen viselni, kezében és lábában is csavarok tartják össze a csontjait. Ennek következtében eleinte a hegedűt sem tudta úgy megfogni, ahogyan azt kell, muszáj volt egy újabb műtétet vállalnia. Családja sokat aggódott érte, felesége mindvégig mellette állt, miként zenészbarátai sem pártoltak el tőle. Mindenki tisztában volt vele, hogy türelmesen ki kell várni, amíg a Csík zenekar újra nyilvánosság elé léphet. És ennek is eljött az ideje.
– Azt vettem észre magamon, hogy a balesetem óta csendesebb, visszafogottabb lettem – mondja Csík János. – Sokkal fáradékonyabb vagyok, és a cimbalmot is más cipeli helyettem. Ajándék az élettől, hogy újra színpadon állhatok. Jelenlegi sikereink pedig újabb erőt adnak az egész zenekarnak.
Hogy választott műfajuknak nincsenek korlátai, azt a kecskeméti muzsikusok már régebb óta bizonygatják. Újabban sokat lépnek fel Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz frontemberével. Történt ugyanis, hogy feldolgozták néhány dalát, ami nagyon bejött a közönségnek. Azóta a Quimby, sőt a Tankcsapda egy-egy száma is bekerült a repertoárjukba. Ezen sikerek következtében a Csík zenekar országos ismertségre tett szert, felgyorsultak körülöttük az események. Persze nem akarnak stílust váltani, nem szeretnének mások cipőjébe lépni, inkább megmaradnak az autentikus népzenénél. Felfelé vezető lépcsőnek viszont alkalmas egy ilyen kiruccanás. Nyitottak az új dolgok iránt, az öncélú kísérletek viszont távol állnak tőlük.
Végezetül Csík János közeli terveikről beszél. Jövőre szeretnének eljutni Amerikába és Kanadába. Egyelőre azért drukkolnak, hogy sikerüljön megteremteni a turné anyagi hátterét, amúgy ők már most készen állnak a tengerentúli közönség meghódítására. Mostanság kacérkodnak a versekkel is, ám nem megzenésített formában, hanem gondolaterősítőként illesztik műsoraikba. Őze Áron színész mondja a költeményeket, melyek hangulatához választanak muzsikát. Remek társítás ez, hiszen a népzene valóságos „emberzene”, mely bánatot és boldogságot egyaránt képes kifejezni.
Indulhat tehát a következő húsz esztendő…