Elvtársak, sorakozó!

A „szobordublőr” eredetileg Mészáros Márta Napló apámnak és anyámnak című filmjéhez készült, később szerepelt a Szabó István rendezte, A napfény íze című alkotásban is. A filmgyárból darabokban került a cívisvárosba, aztán összerakva a stílusosan november 7-éig nyitva tartó, Szocreál – Festészet a Rákosi-korszakban című kiállítás emblémájává vált.
Tévedés ne essék: a vörös nyakkendős, lelkes úttörők és a boldogan tevékenykedő, harcos munkásnők idealizált portréi közt műremek nemigen akad. A tárlat erénye ugyanis abban rejlik, hogy sikerült összegyűjteni az ötvenes évek legcsapnivalóbb képeit, a propagandafestészet iskolapéldáit. Ennek ellenére – vagy éppen hogy ezért! – általuk tökéletes történelmi látleletet kapunk. A távolba révedő, optimista bányászpillantások egyszerre hatnak meg és keltenek leküzdhetetlenül vicces hatást.
Révaiék a befutott festők közül sok embert maguk mellé állítottak. Ilyen volt például Pór Bertalan, a neves avantgárd művész, aki 1950-ben egészen zombiszerű Rákosi-portrét festett. Nem véletlenül a kiállítás legszórakoztatóbb része a „diktátorszoba”: a Sztálin-, Lenin-, Rákosi-arcképeket és szobrokat rejtő terembe stílszerűen vörös szőnyeggel borított rámpán lehet eljutni…