Kicsi hangszer, nagy gond

Családi házuk alagsorában műhelyt már ő alakított ki a jövedelméből. Hogy a népzenélés vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult szakmája fontosabb-e, arra tömör a válasz: mindkettő! A hegedülés „szerelmetes” hobbi, ám szerinte a hangszerkészítés is olyan „művészet”, amire kevesen képesek. Bár egykori osztálytársai közül már sokan felhagytak vele, neki ebben is nagyratörő vágyai vannak. Zenekarában (volt több is, most éppen a FOLT hegedűse) játszani, kísérőként néptánccsoportokkal országos és külföldi turnékra járni nagy élvezet, de egy kétszáz éves, komoly mestermunkára valló nagybőgő megjavítása is izgalmas kihívás. A kettő összefügg. Ha gyerekként nem kezd hegedülni, hangszerkészítő se lesz belőle.
– Apai dédapám népszerű kocsmai hegedűs volt – emlékszik vissza a fiatalember. – Nem tanult zenész, „csak” tehetséges muzsikus. A szüleim pedig (apu műszerész, anyu logopédus) az Ipoly Néptánccsoport alapító tagjaiként már pici gyerekként magukkal hordtak a próbákra, fellépésekre, ahol hamar kiderült a zenei fogékonyságom – szemben a most tinédzser öcsémmel, akit kizárólag a foci érdekel. Szüleim hétévesen helyeztek Hrúz Dénes népi hegedűs szárnyai alá, majd beírtattak a salgótarjáni zenei gimnáziumba. Érettségi után pedig a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán kezdtem.
– Miért nem hegedűsnek jelentkezett a Zeneakadémiára?
– Mert akkor még nem volt felsőfokú népzenei képzés. A klasszikus zene nem vonzott, nem akartam műfajt váltani. Igaz, mérnök se akartam lenni, de abban az évben nem indult hangszerkészítői szak az egyetemen. A következőben már igen, át is jelentkeztem. A klasszikus zenészekre nem jellemző, hogy maguk készítsék vagy javítsák hangszereiket, a népzenészekre viszont igen. Én pedig annak vallom magam, és nagyra tartom ezt a munkát. Tehetség kell hozzá, hiszen minden hangszer más. Különböző fát és hozzáértést igényel a nagybőgő, hegedű, brácsa, cselló. És, a közhiedelemmel ellentétben, minél kisebb egy hangszer, annál munkaigényesebb.
– Hogyhogy nem maradt Pesten? Hangszerkészítőként ott több lehetősége lett volna.
– Nem tudtam megszokni a nyüzsgést, hazavágytam. Ha jó vagyok a szakmában, itt is megtalálnak. Nógrádban pezsgő a népzenei élet, Ki mit tud?-os hírnevemet is kamatoztattam. Bejártuk az országot, Európában is számtalan helyen turnéztunk. A tengerentúlra pedig még tizenkét évesen, a tehetségkutató verseny után jutottam el, egy mexikói körutazás volt a jutalmam. Megszerettem a spanyol ritmust, bár hűséges maradtam a magyar autentikus népzenéhez.
– Két éve dolgozik hangszerkészítőként. Meg lehet ebből élni?
– Szerényen. Új hangszert főleg szülők rendelnek a gyerekeiknek. Nem viszem túlzásba a tarifát. A drága régiek javításakor sem, amit a hangszereikhez ragaszkodó zenészek kérnek tőlem. Szeretnék továbblépni, ha nem is végleg. Például Amerikában megtapasztalni, milyen az elismerése a szakmának.