Milyen Moldova Miskolca?

Moldova György már felfedezte az ellentmondásokat, előre gyártott koncepciója azonban nincs.

– Két hónapja él a városban. Milyen kép alakult ki önben Miskolcról? 
– Izgalmas, ellentmondásos település – mondja a 74 éves, korát meghazudtolóan fiatalos író. – Sok a szegény, kevés a tehetős család. Bizonyos részei nagyon megszépültek, de némelyik elég trehány módon, s a szlogenje, hogy „a kultúra várost épít”, számomra nem mond semmit. Mert hiába vannak programjai, ha nincsenek vendégmarasztaló szállodái. Egyébként voltam az egykori kohászatban, a Diósgyőri Gépgyárban, Perecesen, a Miskolctól folyton válni akaró Tapolcán, Lyukóbányán. Bejártam a siralmas számozott utcákat, a patkányoktól hemzsegő Lyukóvölgyi nyomortelepre többször is visszamentem. Elképesztett a kontraszt a gyönyörű Szinva terasz, s a miskolciak szerint „fosztogatásból élő cigányok bűntanyája” között! Szeretném, ha leírná: mélyen elítélem a cigányellenességet! Hiszen a felszabadulás után ők is részt vettek az ország újjáépítésében, s míg volt hol, mindenütt becsületesen dolgoztak. Kádár János kihozta őket a kunyhókból, iskolába, majd munkahelyekre jártak, most pedig lassan minden visszarendeződik, mert a jelen nem kínál nekik semmit. 
– A munkanélküliség nemcsak a romákat sújtja.
– Ez igaz. Miskolcnak most nagy kérdése, hogy az építkezések, dicséretes kezdeményezések ellenére képes-e továbblépni, fejlődni, miközben kihúzták alóla az erejét, karakterét adó bányászatot, kohászatot, gépgyártást.
– Erre talán a könyvétől is várnak választ? 
– Nem valószínű. Jövőt építeni azok alkalmasak, akik itt élnek. Én azt látom, ötletekből, tervekből nincs hiány. Kockás jegyzetfüzetemmel – mert kézzel írok, magnót sose használtam –, járom a várost, megszólítanak, behívnak az otthonaikba. Hajnali kelőként néha napi tíz órát is beszélgetek emberekkel. Nyugdíjasokkal éppúgy, mint a kohászati, gépgyári területeken alakult ígéretes új cégek dolgozóival, újgenerációs műszaki és humán értelmiségiekkel, tanárokkal, orvosokkal, értéket teremtő vállalkozókkal. Hihetetlen erőfeszítéseket látok, vegyük úgy, fényeket az alagút végén. Másrészt apátiát és pesszimizmust, mert egyesek szerint ez a mélyre süllyedt város nem fog kimászni a gödörből. Sose szerettem a prekoncepciót, pláne a negatívat! Komlón, ahol annak idején bányászként dolgoztam, ez történt. Ma csupa lomb és zöld, de ez a temető békéje. Kizárt, hogy Miskolcra ez várjon!   
– Állítólag sokan félnek, hogy ön majd kivesézi a városukat, s a felkérés bumerángként csap vissza.   
– Aki ettől tart, annak rossz a lelkiismerete. Nekem eddig egyetlen riportkönyvemből se származott harag, vagy komoly sértődöttség. Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincs. Miskolccal különösen szerencsés vagyok, mert az acélipar egykori fellegvárában a változás történelmi pillanatáról írhatok. Olyan ez, mint jelen lenni egy szülésnél. Végigdolgozom a hetet, péntekenként meg hazajárok Pestre tiszta ruháért és az unokáimért.  
– Megérkezésekor blogot nyitott, de két hét után bezárta.
– Igen, mert az írogatók egy része Kádár János emlékét gyalázta. Ezt sohasem tűrtem el!