A halál arcai

Virágillatú búcsúzás
AZ ARAB KULTÚRÁBAN az emberek előkészülnek az e világból való távozásra. A haldokló – amennyire erejéből telik – megmosakszik, ahogy tette azt mindig a napi ötszöri ima előtt, majd hívatja az ismerőseit, hogy elbúcsúzzanak egymástól. A halál beállta előtt egy csepp vizet öntenek a szájába, hogy a lélek könnyebben távozhasson. A fejét Mekka felé fordítják, ahonnan az utolsó ítéletet hirdető trombitaszót várják. Ekkor a halott rituális mosdatása következik, Allah ugyanis a végső napon a szaguk alapján különíti el a jó és a bűnös lelkeket. Először hideg vízzel mossák le (férfi esetében a feleségek számától függően többször is), majd meleg vízzel, amelyben lótuszleveleket, jázmint és rózsát forráztak. A halottat még aznap végső nyugalomba helyezik: a jobb oldalára fektetik, arccal Mekka felé, jobb kezét a feje alá téve.

Lángra kap, majd elhamvad
INDIÁBAN, a Gangesz folyó partján éjjel-nappal égnek, hamvadnak a halotti máglyák. A bebugyolált holttestet a legközelebbi férfi rokon utolsó tisztításként megmeríti a folyó vizében, fejjel északnak, a halhatatlanságot szimbolizáló Himalája irányába. Ezután máglyára fektetik, szantálfa, kámfor és mangólevelek társaságában, és megkenik egy kevés ghivel (tisztított vajjal). A gyászolást vezető férfi egy rúddal felrepeszti a halott koponyáját, hogy a szellem eltávozhasson, majd ötször körbejárja a farakást, mielőtt meggyújtja. Miután a testet elemésztették a lángok, a férfi egy marék hamuval a folyóba gázol és beleszórja. Merít egy koporsóval a vízből, majd a jobb válla fölött hátradobja – a darabokra tört cserépedény jelképezi a családi kapocs végleges elszakadását.

Kavicsot a holtnak
A ZSIDÓK az ókorban egy kürtöt szólaltattak meg, így közölték másokkal a halálhírt – manapság letakarnak minden tükröt, így aki belép, azonnal tudja, hogy ebben a házban gyászolnak. A temetés napján a hozzátartozók böjtölnek, és a szertartás előtt fájdalmuk jeleként bevagdossák ruhájukat. A szigorú gyász hét napja alatt a gyászoló nem viselhet cipőt, szék helyett sámlira ül, és a házat sem hagyhatja el. Ezután még 30 napig tilos hajat vágatni, borotválkozni és az elhunyt sírját látogatni. Izraelben az utolsó napon a sírnál emlékező ünnepséget tartanak, és felavatják a sírkövet. A hozzátartozók ezután valahányszor felkeresik a sírt, egy kődarabot helyeznek rá, mondván: élő kapja a virágot, kavicsot a holtnak hantja...

Vidám halál
MEXIKÓBAN keverednek a spanyol hódító keresztények és az őslakos indiánok szokásai. Az azték gondolkodás szerint az élet és a halál egységes egészet alkot, ezért temetési rítusaik inkább egy ünnepséghez hasonlítanak. Halottak napján zenével kísért mulatságokat tartanak a temetőkben, hogy eltávozott szeretteik ismét részt vegyenek velük együtt az élet örömeiben. A hiedelem szerint ugyanis ezen a napon az elhunytak lelkei néhány órára visszatérnek, és jólesik nekik, ha hozzátartozóik meleg fogadtatásban részesítik őket. Tréfát űznek a kaszásból, csontváz-álarcban ropják a táncot, tequilát kortyolgatnak – nevetni a halállal, együtt élni vele, ez a céljuk, ha már megszökni előle úgysem lehet...

Pontos elszámolás
MAGYAR VIDÉKEN még a XX. század elején is tartotta magát az a szokás, miszerint az asszonyok kifésült hajszálaikat egy kispárnahuzatba gyűjtötték. Miért? Hogy azon az utolsó napon ezt tegyék a fejük alá, hiszen az embernek odaát minden hajszálával el kell számolnia… Csíkban a halottat a gyertyaszentelői viaszgyertyával ma is „megkerítik”, azaz az égő gyertyát végigviszik a halott teste körül, és közben azt mondják: „Akik bent vannak, jöjjenek ki, akik kint vannak, jöjjenek be!” E rítus után megállítják az órát, és a gazda halálát bemondják a méheknek a kasba, az állatoknak az istállóba, és a fáknak a kertbe,,,