Anyanyelvi őrjárat

Ezúttal nem valamelyik olvasónk, hanem egy olyan régi barátom leveléből idézek pár sort, akivel ugyan csak évente egyszer-kétszer váltunk levelet, de ezt már vagy fél évszázad óta tesszük. Legutóbb többek között ezt írta: „Én úgy tudom, a könyveknek régen a lapjait emlegették, s azokat is számozták meg, ma azonban már szinte mindig oldalszámokról beszélnek. Amit ma lapnak neveznek, annak régen levél volt a neve, a könyvben pedig nem lapoztak, hanem leveleztek. Még legkedvesebb költőm, Petőfi is így tett, hiszen Szeget szeggel című versében egyik szomszédjáról ezt írta: »Lopni jár ő, csókot lopni / Nénihez, / Míg anyánk a bibliában / levelez.« Ezek után kérdezem: kinek van igaza?”
Barátomnak van is igaza, meg nincs is. Az tény, hogy a régi – legalább egy-két évszázaddal ezelőtti – nyelvhasználat szerint a könyv levelek-ből áll, s a levélnek két lap-ja van (egy elülső és egy hátsó). Kazinczy Ferenc például a Kultsár István által alapított Hazai Tudósítások című lapban egy kis kiadványról 1807-ben így írt: „tsak hat levélből, azaz tizenkét lapból áll”. S ugyancsak Petőfi a Kutyakaparó című, szintén elég jól ismert versében is a levél szót használta a ma szokásos lap helyett ebben a versrészletben: „Ablaka csak egy van és annak is / Üveg csak a fele, / Fele pedig ó kalendáriom / Kitépett levele.”
Csakhogy a szavak jelentése gyakran változik, s többnyire nem is ok nélkül. Ebben az esetben alighanem azért bomlott fel a korábbi levél–lap párhuzam, mert a levél-nek több más jelentése is kifejlődött, s ezek közül a ’borítékba zárt, postai úton továbbított értesítés, küldemény’ jelentés lassan fölébe kerekedett annak a jelentésnek, amelynek értelmében a könyvnek egy-egy tizenhatod ívnyi részét idézte fel. Valószínűleg ugyanebből az okból tűnt el szinte teljesen a nyelvből a levelez igének is az a jelentése, amelyre öreg barátom a Petőfitől idézett versrészlettel utalt. Hétkötetes, 1959–62-ben megjelent értelmező szótárunk levelez szócikkében – igaz, régies megjelöléssel – még ott szerepel ez is: ’valamely könyvnek a lapjait forgatja; lapoz valamiben’. Az újabb szótárakban azonban már utalást sem találunk a szónak erre a jelentésére. A korábbi levél–lap párhuzam helyébe a lap–oldal megfelelés lépett.
Vajon baj ez? Ártalmára van nyelvünknek? Szó sincs róla! S bár a korábbi nyelvszokás nyomai itt-ott még a mai nyelvhasználatban is megmutatkoznak – például lapalji jegyzetnek nevezzük az olyan megjegyzést, amely a könyv valamelyik oldalának alján olvasható –, bátran mondhatom: ez legyen a legnagyobb bajunk!