Csodagyermek született!

A múlt századelő lázas, izgága párizsi életében játszódó történet azzal indul, hogy Elise Moulurey megözvegyül. Ezt a traumát még csak-csak túlélné a fiatal özvegy, de azzal a gondolattal képtelen megbékélni, hogy férje réges-régi végrendelete értelmében a hatalmas vagyont – örökös híján – egykori szülővárosa kaphatja. Elise előtt két út áll: vagy megtalálni az új, a házasságkötés után készült végrendeletet, amelyről nem tudni, hogy valóban létezik-e, vagy „megrendezni” egy utódot, amelyről viszont biztosan tudni, hogy nem létezik, egyelőre...

A francia szerzőpáros, Paul Gavault és Robert Charvay mesterien szövi a fordulatos cselekmény szálait, és bár a szerzők neve idegenül cseng, de csukott szemmel is felismerjük a fordító Molnár Ferenc stílusát és humorát, akinek fordításában 1903-ban mutatta be a darabot a Vígszínház. Napjainkban a fővárosi Radnóti Színházban Valló Péter nem kevesebbet vállalt, mint hogy – külsőségeit tekintve – némafilmet állít színpadra. Tisztelt olvasó, ne kapjon a fejéhez! A Csodagyermek nem akar többnek látszani egy habkönnyű komédiánál, nevettetni szeretne, és mi nevetünk is, de a rendező olyan zseniális némafilmes burleszkelemeket vegyít az előadásba, amelytől csak nő annak élvezeti értéke.

A darab szereplői esetlenek és esendők, kicsinyesek és nagyvonalúak, őszintén szeretnek és közben lelkiismeretesen hazudnak. Ahogy beljebb és beljebb haladunk a történetbe, a keletkező káoszban mind több lehetőség nyílik a színészi képességek csillogtatására. És Szávay Viktória, Kováts Adél, Szombathy Gyula, Bálint András, Csányi Sándor meg a többiek lubickolnak szerepükben. Mi, nézők pedig a jutalomjátékukban.