Házikolbász a tárlaton

Szép a rózsám, nincs hibája – biztatja magát egy szemlátomást bizonytalan legény. A szóban forgó hölgy feje, hogy is mondjam, kissé elnagyoltnak tűnik, mindenesetre ahhoz, hogy kifejezetten szépnek nevezzük, talán szükséges némi elfogultság. A hölgy és az úr is egy falvédőn tartózkodik a kiskőrösi művelődési házban, a falvédő-kiállításon. A ház földszintjén pörköltet fogyasztó nyugdíjasklubot figyeltünk meg, de mivel éppen nem folytattak semmiféle művészeti tevékenységet, nem mentünk közelebb.
Számításunk be is vált, mert az emeleten rábukkantunk a kultúrkincsre. A kiállítást némely közelmúltból ismerős konyhai eszközzel is felturbózták, mint amilyen a sparhelt, sőt, örömmel fedeztük fel, hogy a kiállítótérben némi házikolbászt is elhelyeztek. A falvédők némelyike egészen új megvilágításba helyezte számunkra a népi művészetet: az óriás gombák között kóborló törpikék – akik nem győzik hangsúlyozni, hogy „Ha jót akarsz ebédelni, gyere velünk gombát szedni” – arra utalnak, hogy a népi kultúra sem hiányolhatja teljesen a hallucinogén anyagokat.
Nem Kiskőrösön kezdtük a túrát, hanem Kecelen, ahol meglehetősen dinamikus könyvtárosok tartották megszállva a rendkívül pofásan felújított művelődési ház emeletét, és éppen az ifjúsági irodalmat honosították, vagyis a katalógust vitték fel a számítógépre. Az igazgatónő megrendítő mennyiségű információt közölt a házban zajló életről, amiből ottlétünk alkalmából egy gitárszakkört volt alkalmunk megfigyelni, de részt vehettünk volna a városi tévé főzőműsorának adás előtti utolsó megtekintésében is.
Kiskőrösön éppen az orrunk előtt csukták be Petőfi szülőházát, a mellette lévő múzeumba viszont bejutottunk. Az állandó kiállításról vagy jót, vagy semmit – e sorok írója ideges, ha egy nap tíz lángarcú Petőfivel találkozik, különösen, ha ezek a Petőfik mellkas alatt nem folytatódnak. Viszont a padlástérben nagyon érdekes kiállítást találtunk: Kunhegyesi Ferenc helyi erőnek tűnik, de festményei kifejezetten izgalmasak.
Utolsó állomásunk Soltvadkert volt, ahol megint nem találtunk semmi egetverően látványosat, ha csak magát a korszerűen felújított házat nem számítjuk ide. Ez nem jelenti azt, hogy nem láttunk semmit: kifejezetten nagy volt a jövés-menés, három-négyféle tanfolyam, foglalkozás és klub ment egyszerre, plusz szembetalálkoztunk Ágó Sándorné Zsuzsikával, aki a mozit működteti, és saját bevallása szerint a munkája a hobbija. Ez megint a hétköznapi csodák egyike, ugyanis Soltvadkertnél jóval nagyobb városok sem tudták megőrizni a mozijukat, itt pedig hetente négyszer vetítenek. Ma pont nem, amilyen szerencsénk van. Megtekinthettük viszont Ajtay Tamás kollázskiállítását, amit szépnek találtunk, ámde nem értettünk, nem is a francia szótárdarabok, inkább a rovásírás miatt.
Összességében mindhárom helyen ambiciózus aprómunka nyomai látszottak, de meglepő módon egyik kisvárosban sem koncertezett épp a Rolling Stones. Ami nem szomorított el minket, hiszen kezdő gitárosokat viszont láttunk. A falvédő bölcsessége szerint: hol megvan a szorgalom, nem marad el a jutalom.