Loch Ness-i szörnyek a futballpályán

A jó bíró olyan, mint a Loch Ness-i szörny: senki sem látta, de sokat beszélnek róla.” Efféle életbölcsességekkel jócskán fűszerezte darabját a szerző, Egressy Zoltán, aki az öltőzőben leste meg és hallgatta ki a bíró és két partjelzője parttalan fecsegését a meccs előtt, a szünetben és a mérkőzés után. A szavakból rajzolódik ki a három férfi szoros, de barátinak korántsem nevezhető kapcsolata. A második félidőben a futballpályán elszabadulnak a nehézkedési erők, őket azonban ez érdekli a legkevésbé. Az ő személyes meccsük az öltözőben játszódik. Ami egyszerre édes is, sós is, kesernyés is, mint amilyen a sóska sült krumplival, feltét nélkül. Ahogy Mariann készíti… (Sherchez la famme!)

Hőseink legfeljebb a játékosok és a nézők szemében főszereplők – valójában az élet játszmájának perifériára szorult statisztái. Pedig a bíró (Bozsó Péter) sikeres férfiú, hivatalában az igazgatói rangig vitte, de szíve szerint mégis a pályán szeretne karriert csinálni: FIFA-bíró akar lenni; a siker kapujában mégis elbukik. Az idősebbik partjelző nagyhangú, intrikus (Nemcsák Károly), aki a darab kezdetére már mindent eltolt, amit csak lehetett: házassága romokban, gyerekeit alig látja, pénztelen, magányos. A másik (Orosz Róbert) már ránézésre is egy rakás szerencsétlenség: alkoholista, ábrándos, gátlásos és élhetetlen. Művész ragadványneve azonban jelzi, valamivel mégiscsak különb társainál. Ő legalább hisz valamiben: a boldog szerelemben és saját költői elhivatottságában – ez utóbbi demonstrálására el is hangzik néhány versszösszenet, a közönség nagy örömére.

A kiváló jellemformáló színészek és Egressy mellett a rendező, Sas Tamás érdeme, hogy mennyi érzelem sűrűsödik a parányi színpadon. Komédia. Tragédia. Tragikomédia. Vagy amit akartok.

Dráma egyik szereplővel sem történik, csak éppen ott rekednek esélytelenül a periférián. Legfeljebb az életük megy rá.