Lat és font

Például amikor régi ételek vagy egykori orvoslási módok után kutatva erre a mondatra bukkanunk (a szöveg helyesírását a könnyebbség kedvéért közelítem a jelenhez): „Ha két icce lész a baracklé, egy verdung méz, vagy öt lat cúkor, eláll esztendeig is.” (Váli Mihály: Házi orvos szótárocska, Győr, 1792.). Vagy amikor kedvünk támad Mikes Kelemen törökországi leveleit olvasgatni, s eközben ez tűnik szemünkbe: „Legalább két fontnyi egészséggel többet kívánok kédnek, hogy legalább 100 gránnal jobbítsa meg kéd a hozzám való szeretetét.”
Ugye, nem is könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen mértéket jelöl a verdung, s milyet a grán? Nos, csupán röviden jelzem: a verdung a német régi nyelvi vierding, vierdung megfelelője, jelentése pedig ’valamilyen súly-, illetve űrmérték negyedrésze’, legfőképpen a fonté. A grán pedig, amely a ’gabonaszem’ jelentésű latin granum-ból ered, egy régi és népi patikai és ékszerészi súlymérték: 64,8 milligramm.
Csakhogy én ezúttal nem erről a két, manapság nálunk már szinte ismeretlen mértéknévről kívánok szólni, s nem is az icce űrmértéknévről, amelyik ugyancsak ott szerepel az egyik idézetben, hanem az ugyanott megtalálható lat-ról, valamint a Mikestől idézett mondatban szereplő font-ról. Mindkettő súlymérték, s mindkettőt a németből vettük át még a XV. század első felében. A lat a ’mérőón’ jelentésű német Lot átvétele. Megfelelői megvannak az angolban (lead) s a hollandban (lood) is. Egykori súlyértéke: 1,75 dkg. A font pedig kb. fél kilogrammnak megfelelő tömeg- és súlymérték, amely ma is több országban él pénznemként. Végső forrása a ’súly(mérték)’ jelentésű latin pondus.
Hogy miért épp erről a két régi mértéknevünkről szólok? Azért, mert bár mértékjelölő szerepüket nálunk már rég elvesztették, nyelvhasználatunkban mindkettő megmaradt, sőt jókora szócsaláddá bokrosodott. A lat ma is élő származéka latol, latolgat, a fonté pedig fontos, fontol, megfontol, fontolgat szavunk. Szólásszerű kifejezések is őrzik őket nyelvünkben: latba esik, latba vet, sokat nyom a latban; fontolóra vesz stb. Sőt, még egy olyan közmondásunk is van, amelyben megtalálható egyszerre mindkét mértéknév! Íme: Lat pótolja ki a fontot. Jelentése: ’a keveset is meg kell becsülni, mert néha éppen annyi hiányzik ahhoz, hogy valami teljes legyen’.
Ismerjék el: nem is rossz tanács, amit ez a régi bölcsesség sugall! Napjainkban különösen érdemes fontolóra venni!