Magyar a Holdon

Réges-rég nem láttam olyan nyerő művészcsapatot, amely remek görbe tükröt mutat a mai magyar valóságnak, rengeteg fiatalt vonz be a színházba, és olyan drukkolótábora van, mint egy rockbandának. A fővárosi Centrál Színház Kisszínpadán játszott, Magyar a Holdon című darab története nyakatekerten abszurd. Az előzményekről csak annyit, hogy az ENSZ fölparcellázta a Holdat, a telkeket területarányosan elosztotta a Föld országai között. A holdosztás természetesen közjegyző előtt, sorsolás alapján dőlt el. (Megjegyezném, hogy Magyarország közvetlen telekszomszédai Jemen, Szudán, Kelet-Timor, Tonga, Mikronézia, Szlovákia és Románia.) A magyar kormány megkezdte az űr Kolombuszainak kiképzését. A cél: egy Új Világ meghódítása, a magyar holdlakópark létrehozás

És a néző egyszer csak egy show-műsorhoz hasonló válogatáson találja magát, ahol épp az első magyar telepeseket keresik – közöttünk. Egy munkanélküli, az ötvenes éveiben járó házaspárra, Császárékra esik a választás. Csákányi Eszter és Mucsi Zoltán remek kettőst alkotva ábrázolja az elesettséget, a kiszolgáltatottságot, azt, hogy miként lehet jó szándékú, kényszerhelyzetbe kerülő embereket lehetetlen szituációba hozni. Scherer Péter a minden hájjal megkent ügynököt alakítja, aki – cége és saját érdekeit szem előtt tartva – kitanulta a lélektant meg a tömeghatást, és bármit képes megmagyarázni a saját szempontjai szerint. Katona László nyársat nyelt, de saját érzelmekkel bíró, a Hold viszonyai között magát jól kiismerő robotként lép színpadra.

Azt hallottam, a szerző, Tasnádi István nem írt végleges szöveget, ott ült a próbákon, figyelte a játékkedvtől elszabaduló színészek improvizációit, és ezekből a jobbakat rögzítette – s ebben partnerre talált a rendező Árkosi Árpád személyében. Vagyis a mondatok személyre, az adott színészre szabottak, ettől is hatnak olyan életszerűnek, elevennek. Aki az abszurd lelkes rajongója és réges-rég nem tornáztatta meg színházban a nevetőizmait, ajánlom, máris kezdjen jegyet szerezni!