
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Mindennek az ellenkezője történt, mint a magyar filmszemlén. A díjazottak állva tapsolták meg egymást, a legtöbben könnyekig meghatódtak. Elegancia, őszinte érzelmek, ötletes körítés. Régen sikerült ilyen jól az Oscar-gála.
– Sokat köszönhetek ennek a kopasz fickónak! – mondta egy kopasz fickó, a nyertes dokumentumfilm rendezője az Amerikai Filmakadémia 81. Oscar-gáláján, miután megszorongathatta a két kezével kardra támaszkodó, huszonnégy karátos arannyal bevont, ugyancsak kopasz lovagot formázó szobrocskát. Kétségtelen, hogy ezúttal is sokan sokat köszönhetnek majd az Oscarnak, melynek neve 1931-ben született, miután az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa megbámulta a kis szobrot és megjegyezte, mennyire hasonlít az Oscar Pierce nevű nagybátyjára.
Azóta az Oscar megbolondította a világot: alkalmanként egymilliárd nézőt ragaszt a képernyők elé. A gálának helyet adó Los Angeles-i Kodak Palota bejáratánál Forma 1-es lelátókról bámulhatták a celebzabálók az amerikai film piros szőnyegen vonuló Forma1-es sztárjait. Köztük Mickey Rourke-ot, aki a legjobb férfiszínész egyik jelöltjeként érkezett, s azonmód elhunyt kiskutyájáról beszélt a riporternek. Integettek az egy hatvan éve varrt, múzeumi estélyiben érkező Penélope Cruznak, s a többi, Versace és Yves-Saint Loran ruhakölteményeket viselő gigasztárnak. Így az egyik gyönyörű lányával érkező négy gyermekes Meryl Streepnek is, őt tizenötödszörre jelölték, s rácsodálkozhattak az Angelina Jolie-Brad Pitt házaspárra, őket is jelölték a legjobb színész kategóriában.
A piros szőnyeges bevonulás legnagyobb tapsát talán mégis az a két úr kapta, akik aktatáskájukban a nyertesek nevét tartalmazó borítékokat vitték. Felbontásukig a világon csak ők ketten tudták a neveket, s e lezárt táskákat a gáláig úgy őrizték, mint a pápát és az amerikai elnököt együttvéve, s e két úr csak azért kapja a nagy fizetését, hogy hallgasson.
A borítékok bontása közötti időben stílusos műsorszámokat konferált fel és adott elő a műsorvezetői szerepben is remek ausztrál színész, Hugh Jackman, s megható pillanatokat hozott, amikor a korábbi évek Oscar-győztesei, Robert De Niro, Anthony Hopkins, Ben Kingsley, Nicole Kidman, Halle Berry és mások léptek színre és elmondták a színészkategóriák jelöltjeinek, miért rájuk esett a választás. Ilyen sem volt még korábban, ezért is tartották titokban a díjátadók személyét. A magyar származású Goldie Hawn igazi kincsnek nevezte Angelina Jolie-t, De Nirónak Sean Penn Milk című filmjében nyújtott alakítása jutott, de kajánul megjegyezte, azért is jár neki az Oscar, mert gyengéden bánik a paparazzókkal. Finoman utalva arra, hogy Sean Penn lövöldözni kezdett az esküvői lakomáját egy helikopterről fényképezőkre. Persze, a borítékbontók között sem kisebb nevek fényezték a gálát: Steve Martin, Eddie Murphy, Daniel Craig vagy Sarah Jessica Parker és Steven Spielberg személyére is csak a giccses dizájnt ezúttal száműző színpadi díszletek között, pontosabban a világ legdrágább, Swarovski ólomkristályfüggönye alatt derült fény.
A legtöbb Oscarral a Gettómilliomost ékesítették: a tizenhárom jelölésből nyolcat nyert a film, melynek indiai gyerekszereplő tizennyolc éves koruk után kapják meg fejenkénti 400 ezer dollárt, s tanulmányaik végéig ingyenes motoros riksa viszi őket az iskolába. A Mumbai-ban forgatott film sikeréért nemhiába imádkoztak Indiában, igaz, tüntettek is ellene, a gettókban elégették a rendező, Danny Boyle szalmabábuját, hogy így tiltakozzanak a nyomorukat szerintük megalázóan megörökítő film ellen. A Gettómilliomos állítólag tízmillió dollárba került. Egy átlagos amerikai játékfilm költségvetése 250 millió dollárnál kezdődik, melyből 25-30 millió egy-egy hollywoodi gigasztár gázsija...
Megható és őszinte pillanatokat hozott a gála. Ilyen volt a huszonkilenc évesen tavaly elhunyt Heath Ledgernek A sötét lovagért megítélt posztumusz Oscar-díjának kihirdetése, a szobrocskát a színész szülei és húga vehették át. Standing ovation fogadta a Jean Hersholt humanitárius Oscar díjazottjának, a beteg gyermekeket mentő Jerry Lewis megjelenését is. Kate Winslet pedig beérett, befutott, mára igazi sztárrá nőtte ki magát, valóban járt neki a legjobb színésznőt megillető szobrocska. (Szép gesztus volt az RTL Klub szerkesztőitől, hogy a négyórás közvetítésben filmbejátszásokat és emlékszöveget szántak arra, hogy felidézzék Albert Györgyi egykori Oscar-közvetítéseit.)
Mondhatni, hogy valahányszor gazdára talált a kis kopasz aranyfigura, a nézőtéren dúskálni lehetett ezekben a pillanatokban. Ami a mi kis filmszemlénken elképzelhetetlen: a színészek és rendezők felállva tapsoltak díjazott kollégájuknak, a lemaradók arcát nem uralták ellenérzelmek, irigykedés, ők pontosan tudják, ki mennyit ér Hollywoodban. Sokan a Benjamin Button különös élete című filmtől várták a legtöbb Oscart, de „csak” hármat kapott. Ahogyan a címszereplő Brad Pittnek ítélték előzetesen a legjobb férfi alakítás kategóriagyőzelmét, s bár lemaradt, vigasztalódhatott az őt méltató Anthony Hopkins szavaival, aki Pittet „aranyat érő fickónak” nevezte.
Az egyik korábbi Oscar-nyertes színésznő a színpadról istennőknek nevezte az összes jelöltet. Megtörténhetne ez valaha Budapesten is? Nálunk ilyen alkalmakkor nem tudják, vagy nem akarják tudni, a legtöbbször még elfogadni sem. Errefelé nem szokás a másik sikerének őszintén örülni. Néhány Oscar-címzetten lehet vitatkozni, de ezt az együttes örömet nem lehet elvitatni a világ legismertebb díjátadójától. Miként az is elképzelhetetlen nálunk, hogy díjazzák a legrosszabb filmet és a legrosszabb színészi alakításokat. Hollywoodban az Oscar előtt rendre átadják az Arany Málnát ez utóbbiaknak, a férfi színészek között az idén Pierce Brosnan „nyert” a Mamma Mia!-ban nyújtott énekes produkciójáért. Vajon mit szólnának mifelénk, mondjuk, egy, a leggyengébbeknek megszavazott Réz Ribizli vagy Alumínium Pöszméte díjhoz?
Mindent egybevetve ez az Oscar-gála is olyan volt, mint egy szórakoztató, romantikus, érzelmes film. Pontosan olyan, amilyet csak az amerikaiak tudnak.
Kattintson bármelyik képre és megnyílik a képgalériánk!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu