Felfalt oldalak

Történetei misztikusak, a valóság és a képzelet között húzódnak – ez a jó bennük, s az az édes tűnődés, hogy a leírtakból vajon mi az igaz és mi a kitaláció. A helyszínek legtöbbje létezik, de amikor az író bevisz bennünket egy kísérteties erdőbe vagy egy álombéli tengerpartra, az a valóságnál izgalmasabb. Nem véletlenül ítélték oda nemrég Murakaminak a Jeruzsálem-díjat, amellyel 1963 óta kétévente olyan alkotót tisztelnek meg, aki az emberi szabadságról, társadalomról, politikáról és környezetről ír. Márpedig a japán mester éppen ezeket helyezi előtérbe műveiben, anélkül persze, hogy bármiféle elismerést várna érte. Nálunk most megjelent könyve, a Norvég erdő is megfelel a fentieknek, szabadságról, szerelemről, politikáról szól. Bár az is igaz, nem lehet ilyen határozottan kategorizálni, noha remek kordokumentum. A történet szövevényes és több szálon fut, mindazonáltal végig ébren tartja az érdeklődést.
Szinte hihetetlen, hogy a könyv 1987-ben keletkezett – ha ez számít egyáltalán. Legfeljebb csak azért különös, mert a mondandó ma is nagyon aktuális. Hogyan üresedik ki a szerelem, milyen hatással van a külvilág az érzelmekre… Lehet-e szeretni valakit, akinek sérült a lelke és fokozatosan megbomlik az agya… A szex csak testi vágyak kielégítésére szolgál, vagy a tiszta szerelem legmagasabb rendű eszköze… A Norvég erdő (a Beatles együttes legendás slágerének címét kölcsönözve) viharos barátságokról, szeszélyes fellángolásokról és szakításokról szól, vagyis érzelmi zűrzavarokról. Közben megelevenedik előttünk az 1960-as évek időszaka, diáklázadásokkal, nagy ivászatokkal, szabad szerelemmel és popkultúrával.
Szinte felfalja az ember a könyv négyszáz oldalát. De nem kell sokáig várni az újabb olvasmányélményre sem, hiszen hamarosan napvilágot lát a Murakami-életmű következő ékköve, A kurblimadár krónikája.